Szakember-utánpótlás fellegvára a Pannon új kutatóközpontja
Vezető vegyipari vállalatok támogatásával, állami pénzek nélkül hozták létre a veszprémi Pannon Egyetem új kutatóközpontját. Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója azt állítja a kutatóközpontról, hogy a fejlesztésekben betöltött szerepe mellett a vegyipari szakember-utánpótlás fellegvára lehet.
- Évente több mint százmillió forintot, a kutatás-fejlesztésre fordított költségeink nagyobb részét a most átadott Vegyipari Kooperációs Kutatóközpontban használjuk majd fel - fejtette ki a Népszabadságnak Thernesz Artúr, a Mol fejlesztési igazgatója Veszprémben, a Pannon Egyetem mérnöki karán kialakított létesítmény avatóján.
Mint Rédey Ákos rektor elmondta, az új kutatóközpontot állami segítség nélkül, kizárólag vezető hazai vegyipari cégek támogatásával hozták létre. A konzorciumban a Pannon Egyetem és a legnagyobb támogató Mol mellett a Nitrogénművek, a Richter Gedeon, a Tiszai Vegyi Kombinát, valamint a BorsodChem vesz részt.
A veszprémi egyetem és a Mol együttműködése nem új keletű. Thernesz Artúr a korábbi fejlesztések közül kiemelte a műanyag melléktermékek és hulladékok hasznosítása, a gumiabroncs-őrleményből készült úgynevezett gumibitumen és a mezőgazdasági termékekből előállítható alternatív üzemanyagok területén elért kutatási eredményeket.
A kutatóközpont működéséről a rektor elmondta: a vegyipari cégek adják a kutatási megbízásokat, amelyekhez az egyetemi szakemberek közreműködésével munkatervet és költségvetést készítenek. Az egyes projektekre önálló finanszírozást kell kidolgozni, amely a megrendelő cég anyagi hozzájárulásából, valamint pályázati támogatásokból állítható össze. Rédey Ákos szerint egy több évig tartó fejlesztés költségei a több százmillió forintot is elérhetik.
A kutatóközpont munkájában az egyetem 15-18 kutató-oktatója, továbbá 30 doktorandusz, illetve mesterképzésben tanuló diák vesz majd részt, akik a cégek szakembereivel - a Mol esetében 20-30 mérnökkel - közösen dolgoznak majd a projekteken.
Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója az új kutatóközpontról azt állítja: a fejlesztésekben betöltött szerepe mellett a vegyipari szakember-utánpótlás fellegvára lehet. Megemlítette, hogy az utóbbi években tizenhárom, Veszprémben frissen végzett mérnököt vettek fel a céghez, és ez - tekintettel az olajipar bővülésére - a következő években is folytatódik. A Mol 2009-től önálló mesterkurzust is kíván indítani a Pannon Egyetemen elsősorban a saját mérnökutánpótlásának a biztosítására - tette hozzá a vezérigazgató.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?