Számítástechnikai ismeretek: mindenhol kell
Szinte minden szellemi munkára vonatkozó álláshirdetésben elvárás valamilyen szintű számítógépes ismeret. Annak jártunk utána, mit jelent az alap, a felhasználói és a professzionális szint, miként kell feltüntetni a tudást az önéletrajzban, hogyan mérik a cégek az ismeretet és mennyit ér a nemzetközi számítógépes vizsga, az ECDL.
Bár számítógépes - vagy számítástechnikai - ismeretek nélkül ma már szinte lehetetlen bármilyen szellemi munka elnyerése, ennek ellenére a munkáltatók nem helyeznek túl nagy hangsúlyt ezen ismeretek meglétének ellenőrzésére. Inkább tesztelik a nyelvtudást vagy a készségeket. Viszont ha a jelölt nem rendelkezik még az alapvető számítógépes ismeretekkel sem, pályázata gyakorlatilag azonnal törlődik a lehetséges jelöltek listájáról. De mit takar az alap szintű számítógépes ismeretek kifejezés?
Alap- és felhasználói szint: mi a különbség?
"Ha például a pályázó úgy használja a Word-öt mintha írógéppel írna, azaz nem szerkeszti a szöveget, csak begépeli, az Excelben pedig csak az összeadás, kivonás funciókat és a cellaszínezést használja, akkor alap szintű ismerettel rendelkezik. Ha pedig szerkeszt is (a Word-ben középre helyezi, variálja a betűtípusokat és betűméreteket, az Excelben pedig képletek, függvények segítségével összead, szoroz, átlagot von), akkor számítógépes tudása felhasználói szintű" - érzékeltette egy példával a szinteket Bucsai András, a Grafton Recruitment munkaerő-toborzó cég személyzeti tanácsadója, aki hozzátette: A jelentkezők zöme felhasználói szintű tudással rendelkezik, kevesen vannak, akik csak alap szinten kezelik a számítógépet.
Az irodai munkákhoz alapvető elvárás a felhasználói szint
A nem középvezetői munkakörök (pl. recepciós, eladó, stb.) betöltéséhez egyébként ritkán elegendő az alap szintű számítógépes ismeretek megléte, legtöbbször a felhasználói szint szükséges. "Az irodai jellegű pozíciókhoz az MS Office programcsomag, a Word és az Excel programok, illetve valamilyen levelező program ismeretét és biztos használatát várják el a munkáltatók" - erősítette meg Bucsai András.
A hirdetéseket böngészgetve a fentiek mellett jellemzően elvárásként szerepel még az "általános" számítógépes ismeretek kategória, a "középfokú" és a "professzionális". Mint Bucsai András elmondta, a középfokú megegyezik a felhasználói szintűvel, általános szintű tudás alatt pedig az MS Office programcsomag ismeretét, szövegszerkesztést, táblázatkezelést és a levelezést értik a munkáltatók.
Professzionális tudás: be tudja tanítani a kollégákat
Ha egy normál felhasználó - és nem egy IT szakember - annyira elmélyült egy szoftver megismerésében, hogy - mintegy mentorként - a kollégák segítségére tud lenni a betanításban, akkor nevezzük professzionálisnak a tudását - magyarázta a személyzeti tanácsadó.
Profinak az nevezhető - tette hozzá - Müller Helga, a Wifi Hungária Oktató és Továbbképző Intézet képzési vezetője -, aki a Word-ben makrókat (egyszerű, rögzített feladatsorokat) alkalmaz, össze tudja hasonlítani a dokumentumokat, és együtt tud működni másokkal ugyanazon a dokumentumon. Az Excel esetében pedig az számít profinak, aki képes makrókat, saját képleteket létrehozni egy olyan feladatsorra, amelyet a munkája során többször használ.
SAP: elvárás a bérszámfejtőknél
A középvezetői illetve szakértői pozíciók elnyeréséhez az Excel és a Word komolyabb ismerete szükséges. Mint Müller Helga elmondta, ez a Word-nél általában azt jelenti, hogy a pályázó táblázatot és képeket szúr a dokumentumba. Az Excel esetében pedig ismeri a logikai és a mátrix függvényeket, illetve egy táblázatból, amelyben például a munkatársak szerepelnek névvel, címmel, pozícióval, a dolgozók közül szinte egy mozdulattal ki tudja gyűjteni az adminisztrátorokat.
A középvezetőknél általában elvárás még egy specifikus szoftverben való jártasság. A bérszámfejtőknél például az SAP azon modulja, amely tartalmaz bérszámfejtésre vonatkozó részmodult. A középvezetőknek emellett olyan programot is ismerniük kell, amely segítségével prezentációkat tarthatnak (például a Power Point) tárgyalások, beszámolók, értékelések során. A felsővezetőknek pedig a fentiek mellett ajánlott legalább egy vállalatirányítási rendszer alkalmazásával tisztában lenniük - hogy a megfelelő riportokat és elemzéseket rutinosan el tudják készíteni.
Csak ritkán mérik a tudás szintjét
A számítógépes ismeretek szintjének mérésére egyébként nagyon kevés munkáltató fordít időt. "A jelöltet meghallgatjuk egy állásinterjú keretében, amelyen szakmai tudásával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. A szakmai tapasztalat is számít, a webfejlesztőknek például mutatniuk kell általuk készített honlapokat, és céges referenciával is szükséges rendelkezniük. De mindezek ellenére úgyis csak a próbaidő alatt fog kiderülni, hogy tudása valóban megfelel az elvárásoknak vagy sem" - mondta el egy ügyfélirányító rendszerek kialakításával és fejlesztésével foglalkozó informatikai cég vezetője.
Speciális szoftver esetén kérdéssor, teszt
A különleges esetnek számító tesztelésre több módszer létezik. "Ha egy bizonyos szoftverben való jártasság szintjének mérését kéri a munkáltató, akkor legtöbbször a foglalkoztató cég által összeállított kérdéseket tesszük fel a jelölteknek, és a válaszok alapján az illetékesek felmérik a jelölt tudását. Előfordul, hogy a pályázóknak tesztet kell kitölteniük, a pénzügyi pozícióknál pedig a jelentkezők általában kapnak egy feladatot, és az adott program - az esetek többségében az Excel - használata nélkül szükséges leírniuk, hogyan jutnak el a megoldásig" - tájékoztatott Bucsai András.
A CV-ben a sokrétű tudást tüntessük fel külön
Az önéletrajzban, ha csak felhasználói szintű ismeretek birtokában vannak a pályázónak, akkor azt az egyéb ismeretek között ajánlott feltüntetniük, viszont ha annál magasabb szintű tudással rendelkeznek, és számos egyéb programot, alkalmazást ismernek, akkor érdemes egy külön fejezetet nyitniuk a számítógépes ismereteknek, amelyben felsorolásszerűen megjelenítik az általuk használt és alkalmazott szoftvereket.
Szinte felesleges az ECDL vizsga
Az ECDL vizsgával (Európai Számítógép-használói Jogosítvány, mely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket hivatott igazolni) kapcsolatban a személyzeti tanácsadó megjegyezte, a munkáltatók többsége egyelőre nem ismeri ezt a jogosítványt - amely egyébként a felhasználói szintű tudásról egy tanusítvány -, így a vizsgát sikerrel zárók sem élveznek előnyt a többi pályázóval szemben.
Húsz óra tanulás kell a feljebblépéshez
Aki úgy érzi, hogy az elnyerni kívánt pozícióhoz nem elegendő a számítógépes tudása, annak nem árt tudni, hogy legalább 20 tanóra szükséges az egy szinttel való feljebblépéshez. "Intenzív tanulással 20 óra alatt lehet egy szintet fentebb lépni. Ez a húsz óra viszont csak egy programra, tehát vagy az Excel-re vagy a Word-re vonatkozik. Ha mindkettőben fejlődni szeretne a pályázó, arra legalább 40 tanórát szükséges rászánni" - figyelmeztetett Müller Helga.
Oroszi Babett, 2005. október 4.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?