Száműzetésbe vonul Gyurcsány?
Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert szánják az MSZP élére. Gyurcsány Ferencnek azt javasolják tanácsadói, hogy két évig maradjon távol a politikától - írta a Magyar Hírlap.
Gyurcsány az ATV-nek adott interjúban azt állította, hogy nem akar vezetői szerepben visszatérni, célja az értelmiségi holdudvar megfiatalítása, frissítése. A lap értesülései szerint Gyurcsány munkáját Gréczy Zsolt újságírón kívül Keszthelyi András volt miniszterelnöki főtanácsadó és Dessewffy Tibor, a Demos Magyarország Alapítvány vezetője segíti.
A tanácsadók arra is presszionálják, hogy két évig ne térjen vissza a nagypolitikába. Vannak azonban olyan hangok is, hogy ezzel Gyurcsány úgy járhat, mint egykor Németh Miklós utolsó MSZMP-s miniszterelnök vagy Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje, nekik a hosszabb kihagyás után már nem sikerült a visszatérés.
Miközben Gyurcsány kivárásra játszik, és a habitusában rá emlékeztető Molnár Csabát próbálja maga előtt tolni, Botka Lászlónak, Szeged polgármesterének is lehetnek pártvezetői ambíciói. Főleg akkor, ha az őszi önkormányzati választáson elveszíti a polgármesteri címet. Mellettük Mesterházy Attila frakcióvezető is készen áll átvenni a párt vezetését. Ők egyelőre nem szerveznek bázist vidéken. Ezt a feladatot Szekeres Imre és szövetségese, Lamperth Mónika vállalta magára, persze nem Gyurcsány, Molnár, Botka vagy Mesterházy, hanem a saját javára - olvasható a

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?