Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára
Perlusz László a garantált bérminimum esetében is reálbérnövekedésre számít jövőre.
Az Mfor-nak adott interjút a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Perlusz László, aki beszélt többek között a jövő évi minimálbéremelési vitáról is. Mint elmondta, A hároméves bérmegállapodást azzal a céllal kötötték meg, hogy a minimálbér 2027-re elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát, de az egyezség egy dinamikus gazdasági növekedésen alapult. „3,4 százalékos GDP-bővülést pronosztizáltunk 2025-re, ami lehetővé tette volna ezt az erőltetett bérfelzárkóztatást. A legfontosabb feltétel nem teljesült, az idén várt fél százalékos bővülés fényévekre van a korábban pronosztizált szinttől. Így a bérmegállapodásba beépített korrekciós mechanizmus értelmében az egészet újra kell gondolnunk. A vállalkozások oldaláról ugyanis ebben a helyzetben nem várható el reálisan, hogy kitermeljék a 13 százalékos minimálbér-emelés költségeit. Ezért mondjuk, hogy a három félnek, a kormánynak, szakszervezeteknek és a munkáltatói oldalnak higgadtan le kell ülniük egymással, és újratárgyalniuk a megállapodást” – mondta el.
Perlusz László szerint 6-7 százalék körüli béremelési ütem lenne kényelmesen kigazdálkodható. „Figyelembe véve, hogy újabb egy évet csúszott a gazdaság beindulása, a fájdalomhatár az idei évre vonatkozó, 9 százalékos mértéknél húzódik. Ez is erőn felüli növekedésnek számítana, de azt hiszem, hogy aki idén kibírta ezt az emelést (nem mindenki), az még talán jövőre is képes lenne rá. Nagy segítség lenne, hogyha a kormány kezdeményezné a parlamentnél, hogy csökkenjen a szociális hozzájárulási adó mértéke 13-ról 12 százalékra. Úgy látom, hogy a kabinet nyitottnak is tűnik erre a megoldásra. Ebben az esetben akár a 10 százalékos emelés is beleférhetne” – emelte ki.
A garantált bérminimum kapcsán 7 százalék körüli mértéket lát reálisnak jövőre.
A VOSZ főtitkára bízik benne, hogy meg lehet egyezni november folyamán a legkisebb keresetűek jövő évi béremeléséről.
„A szakszervezetek 10 százalék fölött emelést szeretnének, a munkáltatói oldal pedig az egy számjegyű növekedést látja reálisnak. Hogyha a kormány is besegít a szociális hozzájárulási adó csökkentésével, akkor 10 százalék körül megszülethet a megállapodás. A garantált bérminimum más kérdés, de ott is reálbérnövekedésre számítok jövőre” – mondta.
Arról, hogy hogyan hat az ügyviteli rendszerre a minimálbér-emelés, itt írtunk bővebben.
Mfor
fotó: pexel
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Közeleg az év vége, fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni azzal az akár több százezer forintos adóvisszatérítési lehetőséggel,... Teljes cikk
2024-hez képest 2027-re több mint duplájára emelkedik a kutatási hálózat közvetlen költségvetési támogatása. Teljes cikk
Év végéig kell 100 ezer forint alá csökkenteni a tartozást, különben a NAV megszünteti az érintettek kata-alanyiságát. Teljes cikk
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 2 hete
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hete
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 3 hete
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 4 hete
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 4 hete
- Adómentesség a minimálbérig, nagyobb teher a felső 1 százaléknak - egy új adóterv 4 hete
- Minimálbér 2026: megtörtént az áttörés, hamarosan jöhet a megállapodás 1 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 1 hónapja
- 1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban 2 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja