kapubanner for mobile

Szanyi: nem akarok mindenáron vezető lenni

Csütörtökön kerül az MSZP-frakció asztalára az a munkaanyag, amelyet Tóbiás József és Szanyi Tibor készített a képviselőcsoport új szerkezetére vonatkozóan; Szanyi korábban már jelezte, ha a modell többséget kap, elindul a frakcióvezetői posztért - írja a szerdai Népszabadság.

Szanyi Tibor elmondta, hogy nem azért indul el a frakcióvezetői posztért, mert mindenáron vezető kíván lenni, hanem azért, mert ha úgymond "szerzőtársa" egy új modell felállításának, így késznek kell lennie abban vezető szerepet is vállalni. A szocialista politikus szerint a cél, hogy a frakció munkáját a kisebbségi kormányzás adta kihívásokhoz hangolják.

A kisebbségi kormánynak folyamatosan tízest kell lőnie a céltáblán, a kilences már kevés - nyilatkozta a Népszabadságnak Szanyi Tibor. Ha azonban a képviselőcsoport többsége mégis a régi rendszer fenntartása mellett foglal állást, akkor ő is Lendvai Ildikót támogatja.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek