kapubanner for mobile

Száz embernek ad munkát egy uniós program Nyíregyházán

Száz, halmozottan hátrányos helyzetű embernek teremt munkalehetőséget az Első lépés elnevezésű, európai uniós támogatású program keretében a nyíregyházi Regionális Érdekvédelmi Alapítvány - közölte Szegedi Sándor projektvezető szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

images

Az uniós szociális alap és az Új Magyarország Fejlesztési Terv közös programja keretében 2008-ban kiírt, több mint 3 milliárd forint támogatású pályázaton az alapítvány a legnagyobb összegű forrást, 80 millió forintot nyerte el a tartósan munkanélküli és alacsony iskolai végzettségű emberek munkába állításához - mondta az alapítványi vezető.

Eddig 89, korábban elhelyezkedni képtelen munkavállalónak segítettek, s a még hiányzó 11 embert most vonják be a programba, a jövő év márciusáig ők is személyre szabott támogatásban részesülnek. Az alapítvány eddig 27 embert állított munkába. Segítette az érintetteket szakmai képesítés megszerzésében is, s hatan már végeztek is tanulmányaikkal, míg tizenegyen még iskolába járnak. Ők 200-200 ezer forint egyéni képzési támogatásban is részesültek.

A jövő év márciusában befejeződő program keretében legalább nyolcvan embert szeretne visszajuttatni az alapítvány a munkaerőpiacra, s a további 20 érintett is keresett szakmát szerezhet későbbi elhelyezkedéséhez. Szegedi Sándor kiemelte: a projekt részeként előbb Nyíregyházán, majd az egész megyére kiterjedően szeretnének egy szociális szolgáltatásokat közvetítő hálózatot kialakítani. A szakmai és civil szervezetek bevonásával indították el a számítógépes rendszer és adatbázis létrehozását.

A hálózat a tervek szerint októbertől segíti majd a halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliek elhelyezkedését a térségben, személyre szabott támogatást adva foglalkoztatási gondjaik enyhítéséhez. Az alapítvány vezető tisztségviselője megemlítette, hogy az Első lépés programhoz hasonló segítségnyújtási kezdeményezést indítanak jövőre is, hiszen a megyében változatlanul magas a munkanélküliség; jelenleg mintegy 50 ezren szerepelnek az álláskeresők nyilvántartásában, s a 25 ezret meghaladja azoknak a száma, akik tartósan munkanélküliek, évek óta képtelenek állást találni a régióban.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk