Százmilliárdos hitelprogram középvállalkozásoknak
Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek százmilliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel - jelentette be az OTP, amely szerint a korábbinál kedvezőbbé váltak a feltételek a vállalati hitelexpanzióhoz.
Wolf úgy vélekedett, hogy "a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások immáron megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelexpanzióhoz, amit támogatnak a kiszámítható fiskális politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárak, és az ennek nyomán javuló finanszírozási feltételek is."
A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy az OTP Bank az elmúlt években is komoly erőfeszítéseket tett a hitelezés élénkítése érdekében, az elmúlt két évben is érdemben növelte vállalati hitelportfólióját, amikor a többi piaci szereplőé 2009-ben 10, majd 2010-ben újabb 7 százalékkal csökkent.
Wolf kiemelte, a kormány által meghirdetett Új Széchenyi Program különböző programjai 2011 és 2013 között több mint 500 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztéseit, az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges 25-80 százalékos önerőt pedig az OTP Bank kész megfinanszírozni. Az OTP Hungaro-Projekt Kft. segítségével eddig 37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a vállalkozások.
Az OTP Bank az agrárszektorra, a kkv-kra és az exportáló cégekre koncentrál, mert különösen ott lát növekedési lehetőséget - mondta a vezérigazgató-helyettes. A program keretében egy-egy vállalkozás 50-500 millió forintig terjedő hitelkeretre kap ajánlatot a banktól, amit maguk tölthetnek ki az OTP több mint 30 hiteltípusából.
A bank automatikusan felajánl egyhavi számlaforgalomnak vagy árbevételnek megfelelő folyószámla hitelkeretet, és a megítélt hitelkeret 40 százalékáig két éven túli hitelt is, ami az ügyfél választása szerint forgóeszköz-, beruházási hitel vagy bankgarancia is lehet - ismertette Aladics Sándor igazgató.
A keret díjmentes, a keretösszeg felhasználására egy év áll rendelkezésre. A keret összegét forintban határozzák meg, ám a keretet kitöltő egyedi finanszírozásoknál a források más devizanemben is elérhetők. A fedezeti követelményeket, a kamatokat és egyéb díjakat az egyedi szerződésekben határozzák meg a hitel- és kockázatbírálat eredményétől függően. A hitelkeretet évente egyszer felülvizsgálják.
Az új hitelprogramokat nemcsak az OTP ügyfeleinek szánják, a bank a klaszter jellegű finanszírozási kapcsolatokat is segíteni kívánja azzal, hogy az ügyfelek üzleti partnerei is finanszírozási keretajánlatot kaphatnak, ha megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, amelyek többek között pozitív üzleti eredményt és közösen elfogadott üzleti tervet írnak elő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- Legal Counsel 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró? 1 hónapja
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?