kapubanner for mobile

Székely Tamás lett az Autonómok új elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Székely Tamás váltja hétfőtől az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöki székében az érdekképviseletet 2000 óta vezető Borsik Jánost.

Székely Tamás a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke 2010 óta, ezt a tisztségét az ASZSZ vezetőjeként is megtartja.

A VDSZ hétfői tájékoztatása szerint az Autonómok 20 szakszervezete közül 11 jelölt elnököt a tisztújító kongresszusra, közülük kilenc Székely Tamást. A 83 küldött 68 igen és 14 tartózkodás mellett választotta elnöknek Székely Tamást.

Az elnök megbízatása 5 évre szól, de programját évente el kell fogadtatnia a kongresszussal. Borsik János - aki nemrég jelentette be, hogy nem indul az elnöki tisztségért - 12 évig vezette a szakszervezeti szövetséget, amelynek vezető testületében 1991 óta dolgozott, amikor a Mozdonyvezetők Szakszervezetével csatlakoztak az Autonómokhoz.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek