kapubanner for mobile

Szent István Egyetem: rendszeres személyi juttatás munkaidő-nyilvántartás nélkül

A Szent István Egyetemen rendszeres személyi juttatások kifizetését nem minden esetben támasztották alá a teljesítést igazoló munkaidő-nyilvántartással - többi között ezt állapította meg az Állami Számvevőszék a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő vizsgálata során.

Hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Dunaújvárosi Főiskolán (DF) és a gödöllői Szent István Egyetemen (SZIE) a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő vizsgálata során.

A számvevőszék az MTI-hez március 12-én eljuttatott összegzésében azt írta: a Dunaújvárosi Főiskolán a vizsgált időszakban hat kar működött, amelyeken bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, műszaki, társadalomtudományi, informatikai és pedagógusképzés folyt. A hallgatói létszám 4312-ről 2714-re, az oktatók létszáma pedig 219-ről 129-re csökkent. A kiadási főösszeg 2009 és 2013 között összesen 21,8 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 10,3 milliárd forint költségvetési támogatást kapott.

A főiskola ellenőrzésekor megállapították, hogy az intézmény belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A gazdálkodási jogkörök gyakorlásának hiányosságai a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén szabályszerűségi hibák kialakulásához vezettek. Likviditási problémákat okozott a hallgatói létszámcsökkenés, valamint a PPP-projekt bérleti díjának fizetése, és a likviditási zavarok miatt 2010-ben és 2013-ban a finanszírozási tervtől eltérő, előrehozott támogatást igényelt és kapott a főiskola.

Az intézmény az ellenőrzött időszak alatti pozitív pénzügyi pozícióját az előző években képződött maradvány igénybevétele mellett úgy érte el, hogy jelentős összegű szállítókkal szembeni tartozást halmozott fel.

A gödöllői székhelyű Szent István Egyetemen az ellenőrzött időszakban a karok száma tízről hétre csökkent. Az intézménynél agrár-, bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, műszaki, pedagógusképzés, orvos- és egészségtudományi, társadalomtudományi és természettudományi képzés folyt. Hallgatói létszáma 13 698-ról 14 772-re, az oktatók létszáma 781-ról 832-re nőtt. A kiadási főösszeg összesen 88,2 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 42,7 milliárd forint költségvetési támogatást kapott.

Az ÁSZ megállapította, hogy az intézmény pénzügyi egyensúlya biztosított volt, az eladósodási mutatója javult, likviditása folyamatosan kedvező volt, a szállítói kötelezettségek állománya csökkent. Pénzügyi gazdálkodása, valamint vagyongazdálkodási tevékenysége nem felelt meg teljes körűen a jogszabályi előírásoknak. Az intézmény belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése során 2009-ben részben, 2012-2013-ban azonban már szabályszerűen járt el.

A rendszeres személyi juttatások kifizetését azonban nem minden esetben támasztották alá a teljesítést igazoló munkaidő-nyilvántartással, a térítési díjak és költségtérítések megállapításához nem készítettek önköltségszámítást. Az egyetem a jogszabályi előírást megsértve 2009-ben közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül kötött szerződést rekonstrukciós munkára, 2012-ben pedig a jogszabályt megsértve módosították a közbeszerzési felhívásban szereplő vállalkozási szerződést. A szenátus gazdálkodással kapcsolatos joggyakorlása részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mert előterjesztés hiányában nem fogadta el a 2012-2013. évek vagyongazdálkodási terveit, 2009-ben pedig nem készült vagyongazdálkodási terv.

A jelentések alapján az ÁSZ a felsőoktatásért felelős miniszternek, valamint az intézmények rektorának fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ennek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek