Szeptemberben stagnált a foglalkoztatás a GKI szerint
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya 6-7 százalék volt.
Augusztushoz képest szeptemberben nem változott a foglalkoztatottság a GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív, 1000 ember bevonásával készült lakossági felmérése szerint. Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - a KSH jelentése szerint - az egy hónappal korábbihoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz viszonyítva pedig 18 ezerrel csökkent. Az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében a GKI jelezte, hogy szeptember végén a munkahelyére teljes állásban bejárók aránya messze a legnagyobb, mintegy 89 százalék volt, ami ugyan hibahatáron belül, de augusztushoz képest némi növekedést jelent.
A részmunkaidőben foglalkoztatottaknál nem történt jelentős változás, arányuk szeptemberben 6-7 százalék volt. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya Észak-Alföldön volt a legnagyobb, de az átlagot a Közép- és Dél-Dunántúlon is meghaladta. A távmunkában (otthonról) dolgozók aránya a koronavírus-járvány újabb felerősödése ellenére is alacsony szinten maradt, ami a GKI szerint azzal magyarázható, hogy a felmérés idején nem volt kijárási korlátozás. A távmunkában foglalkoztatottak aránya átlag feletti volt a közép-magyarországi és dél-alföldi régióban (3, illetve 2 százalék körüli), átlag alatti volt viszont a nyugat-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban.
Az állásidőn, fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon lévők aránya 2 százalékra csökkent (a változás hibahatáron belüli). Ez egyaránt jelentheti azt, hogy visszakerültek normál állásba, de el is bocsáthatták őket - jegyezték meg. A közép-magyarországi régióban az állásidőn tartózkodók száma magasabb, szeptemberben 4 százalék körüli volt.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?