Szeptemberben távozik a titkosszolgálati miniszter
Öt hónappal kinevezése után, szeptember 14-ével távozik a posztjáról Ficsor Ádám. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt elsősorban az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta az MTI-nek adott interjújában, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság.
Ficsor Ádámot idén április 16-i hatállyal nevezte ki polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek a kormányfő.
Ficsor Ádám az MTI-nek elmondta: Lendvai Ildikó pártelnök felkérte arra, hogy érdemben vegyen részt az MSZP választási kampányában, amelyben a jelöltállítással, a képviselőjelöltek felkészítésével foglalkozik majd.
A miniszter közölte, a döntésénél az is fontos szempont volt, hogy kinevezésekor vállalta: a polgári titkosszolgálatokat távol akarja tartani a politikától.
Ficsor Ádám úgy látja: viszonylag rövid idő alatt jelentős részét elvégezte annak a munkának, amit miniszteri kinevezésekor vállalt. Példaként említette, hogy "válságkezelő üzemmódba kapcsolta" a polgári titkosszolgálatokat a nemzetgazdaság biztonságát és a gazdasági ügyeket illetően.
Népszabadság/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?