Szerényebb lesz az idei céges ajándékozás
Az idei karácsony előtti időszakban a legtöbb cégnél a jelszó: minél kevesebb pénzből megúszni. Ennek jegyében szerényebbek lesznek a karácsonyi partik, kisebb keret áll rendelkezésre a partnerek megajándékozására. Azért természetesen nem marad el az ünneplés, már javában folyik az ajándékok rendelése. Továbbra is sláger az egyedi szett, a bor, a bőrmappa, a pendrive. A vállalatok egy része ajándékozás helyett az adományozást választja.
Üzleti partnernek szettet
Rusz Ferenc, az Anda Presents belföldi kereskedelmi vezetője elmondta, hogy az év vége közeledtével inkább az exkluzív reklámajándékok kerülnek előtérbe. Kedveltek a jóminőségű szeszesitalok - borok, röviditalok, illetve ezek szett változatai. Megfigyelésük szerint a magyar vásárlók szívesen ajándékoznak különféle szetteket, legyen az akár italokból álló, akár írószereket tartalmazó készlet. A naptárak, filofaxok változatlanul kelendőek. Népszerűek a különféle promóciós textiltermékek is, főként a polár pulóvereket és a kabátokat szeretik. Ami idén újdonságnak mondható és nagyon sokan rendelnek, az a fémházas, bőrkiegészítővel ellátott pendrive. Az ajándéktárgyakra ugyan felkerül a küldő cégek ismertető jele, de inkább csak szolidan. "Az nem mondható el, hogy egyáltalán nem emblémáznak, de ma már nem dívik a kilencvenes évek harsány logózása. Egy diszkrét felirat például egy szép fém toll dobozának jobb alsó sarkán emlékeztetőül jelzi, hogy kitől érkezett az ajándék, mégsem tolakodó" - tette hozzá Rusz Ferenc.
Nem jó a túl értékes ajándék
Az ajándékok értékét tekintve általában párezer forinttól tízezer forintig terjedő összeg jut egy-egy darabra, csúcsvezetők részére ennek értéke felfelé növekedhet. Fontos ugyanakkor, hogy a célszemély ne érezze magát lekötelezve, mi több, korrumpálva a túlságosan nagy értékű ajándéktól. Sokszor kis cégek nagyobb ajándékkal kedveskednek, mint a nagyobbak. Egyre nagyobb divat, hogy az ajándékot nem postán, futárral küldik ki, hanem télapónak vagy angyalkának öltözött hostessek viszik házhoz.
"A lényeg mindig az, hogy érezze az ajándékozott, hogy valóban gondoltunk rá, és nem csak letudtuk a karácsonyi kötelező projektet. Ezért az üdvözlőkártyát minimum kézzel írjuk alá, vagy egyéb módon érzékeltessük, hogy személyes. Kifejezetten személyest csak akkor adjunk, ha nagyon jó a kapcsolat. Bár a sablonajándékokkal nem fogunk virítani, de biztos, hogy nem hibázunk. Ha sikerül valami humorosat becsempészni, az siker szokott lenni. Nem feltétlenül teszik el hónapokra, de körbeviszi a kollégáknak, nevetnek egyet, és ennél többet nem is szabad várni egy céges karácsonyi ajándéktól" - tájékoztatott Papp Pégé Gábor protokoll-szakértő, az Avalon rendezvényszervező vállalkozás vezetője.
Vannak, akik jótékonykodnak
Bizonyos cégek évek óta az ajándékküldés helyett a jótékonykodást gyakorolják az évnek ebben a szakában. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója elmondta, hogy év végén üzleti ajándékok küldése helyett 2004 óta az adományozást választják. 2007-ben például egy egész évre szóló folyamatos együttműködést épített ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal: 25 millió forint értékű adománnyal támogatta a nehéz sorsú és sérült gyermekeket. Az ajándékot mindazon partnerei nevében adta, akiknek karácsonyi ajándékot küldene.
A számítógépes adarmentéssel foglalkozó Kürt Zrt-nél az adományozásnak négy éves hagyománya van. "Év közben begyűjtjük céges partnereinktől mindazoknak a listáját, akiket örömmel látnának a megajándékozottak, kedvezményezettek között. Idén a választás a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványra esett, akiknek hamarosan milliós nagyságrendű adományt nyújtunk át"- mondta el Frankó Csuba Dea marketingigazgató. A cégnél az alapítványok támogatása mellett rendszeres karitatív tevékenység még a dolgozók és gyermekeik megunt, jó állapotú könyveinek, ajándékainak összegyűjtése és szétosztása a rászorulók között.
Hatásos lehet az ötletes képeslap
A figyelmesség alapvetően nem pénz kérdése, a kisebb költségvetésű cégek is okozhatnak kellemes perceket egy-egy szellemes elektronikus képeslappal, pár soros jókívánsággal. Másik lehetőség a logós édesség, a szaloncukor. Petrovszki Zsuzsanna, egy reklámédességekkel foglalkozó cég képviselője elmondta, hogy aki kevesebbet tud rászánni, de mégsem akar elfeledkezni az ünnepről, szaloncukrot választ karácsonyi figyelmességnek. Legkedveltebbek a kókuszos, kakaós és zselés változatok.
Aki viszont vastagabb pénztárcával bír és maradandó élményt szeretne okozni, befizetheti üzleti partnerét egy sétarepülésre is. Már 26 ezer forinttól kapható egy 25 perces Budapest panorámás út, alig több mint százezerért pedig akár Sopronig, vagy a hortobágyi Kilenclyukú hídig is elröptetheti üzleti partnereit.
Tippek az ajándékozáshoz
- Az ajándék legkésőbb december 31-ig mindenképp érkezzen meg
- Italt csak díszdobozban küldjünk
- Kerüljük a céglogós reklámtárgyakat, amennyiben nem kollégának ajándékozunk
- Kísérőként vallási jelképtől mentes képeslapot küldjünk az ajándék mellé
- Cégvezető megajándékozásánál a titkárnőre is illik gondolni legalább egy tábla márkás csokoládé erejéig
- A korrumpálás gyanújának elkerülése miatt érdemes 10 ezer forint alatti ajándékot adni, különösen a közszférában
- Vendéglátós cégek ne ajándékozzanak bögrét vagy hamutálat, mert a megajándékozott leselejtezett példánynak gondolhatja. Inkább alkalomra készített marcipán-tortával készüljenek.
Szobota Orsolya
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?