Szigetváron teremt munkahelyeket a Magyar Posta
A Magyar Posta 100 új munkahelyet teremt Szigetváron, ahol 120 millió forintos beruházással hamarosan megnyitja országos logisztikai központjának új egységét - közölte a társaság sajtóreferense egy szerdai sajtótájékoztatón.
Tomecskó Tamás elmondta, hogy a 2004-ben 9,5 milliárd forintból Budaörsön felépített logisztikai központ mára kinőtte kereteit, szükség van a bővítésre.
Az informatikai technika fejlettsége és a korszerű adatátviteli rendszer lehetővé teszi, hogy az ország távolabbi vidékén alakítsák ki az új egységet. Több helyszín közül a hátrányos helyzetben lévő, magas munkanélküliséggel küzdő Szigetvárra esett a választás, ahol folyik a júliusi nyitás előkészítése, a leendő munkatársak betanítása - tette hozzá.
A budaörsi központban 1384-en dolgoznak, tavaly 864 millió levél és 8 millió csomag elosztását, továbbítását végezték az automata gépek közreműködésével. Az elsőbbségi levelek 93 százaléka ér el egy napon belül a címzetthez, ami nemzetközi összehasonlításban jónak mondható. Csakhogy például az osztrák postánál 95-96 százalék ez az arány és mivel 2013-tól életbe lép a postai liberalizáció, az éleződő verseny megköveteli a fejlesztéseket - utalt rá a szóvivő.
A továbbítandó levelek 20 százaléka a feladó kézírásának hibái - magyarán az ákombákom betűk - miatt fennakad az automata szortírozón, további értelmezést igényel. E feladatot látja majd el a szigetvári központba telepített videokodolós berendezés, amely monitor és a dolgozó besegítésével a felismerést elvégzi. Ezáltal tovább növekedhet a szolgáltatás színvonala - hívta fel rá a figyelmet Tomecskó Tamás.
Paizs József, Szigetvár polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a térségben kevés a munkaalkalom, a környező településeken átlagban 30 százalékos a munkanélküliek aránya. A 12 ezres lélekszámú Szigetváron az itt élők 19 százalékának nincs biztos megélhetése, ezért is jött kapóra a posta ide települése. Az új központot a meglévő postaépület átalakításával rendezik be, ahol lehetőség van a további bővítésre és így újabb 40-50 munkahely teremtésére.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?