Szigorítanak a katázás szabályain
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA cél továbbra is az, hogy megszüntessék a visszaéléseket.
A csütörtök reggeli Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt a jövő évi költségvetésről és a gazdaságvédelemről is. Gulyás Gergely elmondta, hogy idén nem változik a kata szabályozása, de a kormány olyan módosítást nyújt be, hogy megszüntessék a visszaéléseket. Mivel a több száz vagy ezer főt foglalkoztató nagyvállalatok is "katáztatják" dolgozóikat, a 3 millió forint fölötti részre 40 százalékos adóval sújtják majd.
"A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy 3 millió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a kibocsátó - akkor 40 százalékos adót kell fizetni a 3 millió forinti feletti részre" - mondta Gulyás. Kitért arra is, hogy 120-130 ezer ember veszíthette el a munkáját a járványhelyzet miatt, ezért ugyanennyi munkahelyet igyekeznek majd létrehozni.
Index.hu
Index.hu
fotó: pixabay
"A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy 3 millió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a kibocsátó - akkor 40 százalékos adót kell fizetni a 3 millió forinti feletti részre" - mondta Gulyás. Kitért arra is, hogy 120-130 ezer ember veszíthette el a munkáját a járványhelyzet miatt, ezért ugyanennyi munkahelyet igyekeznek majd létrehozni.
Index.hu
Index.hu
fotó: pixabay
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
