Megjelent: 9 hónapja

Szijjártó Péter: csak akkor kaphat egy cég állami támogatást, ha többségében magyar embereket foglalkoztat

A kormány álláspontja egyértelmű: a hazai munkahelyeket vendégmunkások csak akkor tölhetik be, ha azokra nincs magyar ember - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

images

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén a vendégmunkásokkal kapcsolatban feltett képviselői kérdésre válaszolva kiemelte: tényszerűen nem igaz, hogy a hazánkban dolgozó külföldiek a magyaroktól vennék el a munkalehetőségeket.

"Magyarországon ma 128 ezer harmadik országból érkezett foglalkoztatott dolgozik. Magyarországon ma 71 ezer üres álláshely van, amit nem sikerül betölteni" - húzta alá.

Majd leszögezte, hogy a kormány álláspontja egyértelmű a kérdésben: a magyarországi munkahelyeket vendégmunkások csak akkor tölhetik be, ha nincs rájuk magyar ember.

Illetve kifejtette, hogy csakis akkor kaphat egy cég állami támogatást a beruházásához, ha többségében magyar embereket foglalkoztat, és minden álláshelyet először magyarokkal próbál feltölteni.

"Az elmúlt időszakban több olyan helyzet előállt, hogy ha egy vállalat kapacitásainak bővítésénél nem sikerült volna vendégmunkásokkal feltölteni a magyar emberek által nem feltöltött munkahelyeket, akkor az egész vállalat elköltözött volna Magyarországról, több ezer magyar ember munkahelyét veszélyeztetve" - mondta.

Szijjártó Péter tudatta, hogy hazánkban a vendégmunkások aránya a foglalkoztatottak teljes számához képest 2,6 százalék, ez Szlovákiában 3,8 százalék, Lengyelországban 6,4 százalék, Csehországban pedig 17 százalék.

"Tehát a visegrádi országok közt a legalacsonyabb aránya a vendégmunkásoknak Magyarországon van" - jegyezte meg.

A miniszter ezt követően érintette az akkumulátorgyártást is, és hangsúlyozta, hogy a nemzetgazdasági stratégia nem kizárólag erre épül, az ugyanis helytelen lenne.

Közölte, hogy a közúti közlekedés elektromos átállása nélkül nem lenne lehetséges a környezetvédelmi célok elérése sem, minthogy a globális károsanyag-kibocsátás 17 százalékát ez a szektor adja, márpedig ez abba az irányba mutat, hogy egyre nagyobb teret fognak nyerni az elektromos járművek.

"Az ilyen nagy technológiai átalakulások nem úgy történnek, hogy puff, egyszer csak létrejöttek, aztán jó napot kívánok, hanem ciklikusan történik az átállás. Az elején mindig van egy nagy lendületvétel, utána van egy kis visszaesés, majd pedig jön a tömeges adaptáció" - mondta.

"Azt hiszem, hogy így végig lehet követni az összes nagy technológiai átalakulást a világban. Így van ez az elektromos autózásra történő átállással is" - tette hozzá.

Végül üdvözölte, hogy hazánk ma a világ negyedik legnagyobb elektromos-akkumulátorgyártási kapacitásával rendelkezik és ha a jelenleg zajló beruházások végigmennek, akkor előreléphet a második helyre.

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szuperszámítógép robbantja be a mesterséges intelligenciát Szegeden

A mesterséges intelligenciakutatásra specializált szuperszámítógépet adtak át kedden a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Palkovics László... Teljes cikk

Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti

A Google mesterséges intelligencián alapuló új keresési funkciói alapjaiban forgatják fel a digitális médiapiacot – és már most munkahelyek... Teljes cikk

Magyar Péter: a kormány helyenként 30 százalékos fizetésemelést adott saját magának

Mára egyidejűleg több válság is sújtja Magyarországot a Fidesz hibájából. A Tisza Párt azonban szakmai válaszokat, valódi rendszerváltást és... Teljes cikk