Szlovákia: a miniszterek fizetésén nem érződik a válság
A gazdasági válság következtében szinte mindenhol meghúzzák a nadrágszíjat Szlovákiában is, de úgy tűnik a minisztériumokba nem gyűrűzik be a spórolás.
A Ján Počiatek által vezetett Pénzügyminisztériumban tavaly az átlagos fizetés 1563 euró (47 098 Sk) volt. Míg az átlagfizetés Szlovákiában országosan nyolc százalékkal emelkedett, addig Počiatek hivatalnokai közel 20 százalékos emelkedést érdemeltek ki. A pénzügynél 668 alkalmazott dolgozik.
Mindamellett a hivatali fizetésekre 45 százalékkal több ment el, mint azt eredetileg Počiatek a költségvetésben feltüntette - hívta föl rá a figyelmet a Közgazdasági és Szociális Tanulmányok Intézete. A tervezett 8,6 millió euró (260,5 millió Sk) helyett közel 12,6 millió euró (379 millió Sk) került kifizetésre.
Az államigazgatásban az idei évben sem mutatkoznak a spórolás jelei. A Statisztikai Hivatal adatai szerint a közigazgatásban az év első négy hónapjában 11 százalékkal emelkedtek a fizetések.
A jövő év felétől a Kormányhivatal alkalmazottai is bőkezűbben lesznek fizetve. A parlament már második olvasatba utalta a közigazgatásról szóló törvény módosítását. Fico csapatának fizetése húsz százalékkal emelkedne - írja a Pravda nyomán bumm.sk.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?