kapubanner for mobile

Szlovákiában nem divat a job hopping

Nem váltanak gyakran munkahelyet a szlovákok, derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet statisztikájából. Közel kétharmaduk az utóbbi öt évben nem váltott munkahelyet, persze ennek nem csak a hűség az oka, írja a Kitekintő.

A szlovákiai munkavállalók 64 százaléka, hozzávetőleg 1,3 millió ember már öt éve hűséges jelenlegi munkaadójához. A dolgozók 37 százaléka, megközelítőleg 0,7 millió személy pedig már egy évtizede nem váltott munkahelyet – mutattak rá a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikájára hivatkozva a Postabank szakemberei.

Persze ennek oka nem csak a hűség, hanem az, hogy nagyon kevés új munkahely jött létre az utóbbi években.

Csehországban 62 százalék, Magyarországon 52 százalék, Lengyelországban pedig 55 százalék azok aránya, akik legalább öt éve dogoznak ugyanott. A csehek 39 százaléka 10 éve nem változtatott munkahelyet, míg a magyaroknál és a lengyeleknél ez az arány 35 százalék.

A több mint öt éve ugyanott dolgozó szlovákiai munkavállalók száma az életkorukkal arányosan növekszik. A 30 évnél fiatalabb dolgozók egynegyede, a harmincas korosztály kétharmada, míg az ötvenesek négyötöde legalább öt éve nem váltott munkahelyet. A 40 évnél idősebbek több mint 50 százaléka 10 évnél régebb óta hűséges jelenlegi munkaadójához.

Kitekintő
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek