kapubanner for mobile

Sztrájk miatt teljesen leáll a légiközlekedés Belgiumban

Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak. Budapesti járatok sem indulnak szerdán a sztrájk miatt - írja az MTI.

A belgiumi légtér irányítását végző vállalat arról számolt be, hogy a munkabeszüntetés okozta bizonytalanság miatt kedd este 10 órától 24 órán keresztül egyetlen járat indítására vagy fogadására sem adnak engedélyt. Ez alól csak a kormányzati, katonai és vészhelyzeti repülések jelentenek kivételt.

A cég szóvivője közölte, a sztrájk nem érinti a belga légteret 8000 méter fölötti magasságban átszelő repülőgépeket, mivel azok forgalmát az európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) maastrichti központja kezeli. A magaslégtérben haladó járatok repülési útvonalát nem változtatják meg.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy összesen hány járatot, illetve utast érint a fennakadás, de az biztos, hogy tízezrekről van szó.

Bennfentes források szerint az akció megzavarja a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülését, egyes résztvevők valószínűleg késve fognak megérkezni.

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett általános munkabeszüntetés számos más szektorra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

Sajtóhírek szerint a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.

A Wizz Air MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Brüsszelbe közlekedő, W6 2283A számú járat szerda 18.45 helyett másnap reggel 6.00-kor indul, a Brüsszelből Budapestre érkező W6 2284A számú járat szerda 21.25 helyett szintén másnap, csütörtök reggel 8.40-kor indul.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint nem közlekednek majd a Brussels Airlines járatai sem, mindhárom budapesti járatot törölték.

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett munkabeszüntetés más szektorokra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek