Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Sztrájk sztrájk hátán Franciaországban

Határozatlan idejű munkabeszüntetés kezdődött a francia vasúton (SNCF), ahol emiatt vonatkimaradásokra, késésekre kell számítani, illetve néhány vonat rövidebb útvonalon közlekedhet - közölte a MÁV Zrt.

images

images

Mint írják, a menetjegyek visszaváltását, vagy más időpontra való érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban intézhetik az utasok.

Az utasok Franciaországba, illetve Franciaországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A Magyarországon váltott jegyeket és az ülőhelyjegyeket, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV-Start, vagy más időpontra érvényesítik a menetjegyet.

A MÁV a német vasúttól kapott tájékoztatás alapján azt közölte, hogy a Párizs-Brüsszel-Aachen-Köln-Essen viszonylatban közlekedő Thalys, illetve a Frankfurt-Párizs, München/ Stuttgart-Párizs és a Frankfurt-Lyon-Marseille között közlekedő ICE és TGV vonatok közlekedését a sztrájk nem érinti.

A francia vasutasok sztrájkja tovább mélyítheti a konfliktust a kormányzat és a munkajogi reform visszavonását követelő és az ország lebénításával fenyegető szakszervezetek között, alig 10 nappal a labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt. A kormányzat ugyanakkor kedden sorozatos engedményeket tett más szakszervezeti követeléseknek.

Március eleje óta nyolcadik alkalommal hirdettek munkabeszüntetést az állami vasúttársaság (SNCF) dolgozói, akiknek a vezetőséggel folytatott tárgyalásaik a munkaidejük rendezéséről az utolsó szakaszba érkeztek. A vasutasok követelései nincsenek közvetlen kapcsolatban a munkajogi reform elleni tiltakozással, de egyre nehezebben választhatók el attól. A kormány ezért is gyakorolt kedden nyomást az SNCF vezetőségére, hogy minél előbb teljesítse a vasutasoknak a céggel kapcsolatos belső követeléseit, s ne adjon lehetőséget a sztrájk elhúzódására a labdarúgó EB kezdetéig.

A szakszervezetek a tárgyalásokat elvileg június 6-ig folytatják az SNCF-fel, amely a június 10-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos szállítója.

Az SNCF szerint szerdán fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben, de nem fog teljesen lebénulni a hálózat. A szuperexpresszeknek hatvan, a többi belföldi járatnak negyven százaléka fog közlekedni. A külföldre induló vonatok közül Nagy-Britannia és Németország felé menetrendszerűen indul minden járat, Svájc felé viszont 75, Belgium, Hollandia és Spanyolország felé 40 százaléka, míg Olaszország felé csak egyharmada fog elindulni.

A munkajogi reform visszavonását követelő szakszervezetek a nyolc olajfinomítóból négyben továbbra is teljes, kettőben pedig részleges munkabeszüntetést tartanak, de az üzemanyagraktárak blokádjának rendőrségi feloldása óta az üzemanyag-ellátás jelentősen javult országszerte.

Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök kedden több fórumon is megerősítette, hogy a munkajogi reformot nem vonja vissza a kormányzat, mert az "politikai hiba" lenne.

A reform miatti tiltakozás kifullasztására a kormányzat ugyanakkor elkezdte kielégíteni az egyes ágazatok belső követeléseit. A pedagógusoknak Najat Vallaud-Belkacem oktatási miniszter 2020-ig évi átlagos bruttó 1200 eurós fizetésemelést ígért, amelynek felét a jövő év végégig kifizetik a tanároknak. Ezzel párhuzamosan Francois Hollande államfő pedig bejelentette, hogy a kutatásokra fordítható költségvetést mégsem csökkentik. Manuel Valls miniszterelnök jelezte, hogy a kormányzat megemeli a szabadúszó művészeti dolgozóknak járó juttatásokat. Ez mintegy 100-150 millió eurós plusz kiadást jelenthet azért cserébe, hogy a CGT szakszervezethez tartozó művészek ne bojkottálják a nyári művészeti fesztiválokat.

A kormány bejelentéseinek az a célja, hogy minél több embert tartson vissza attól, hogy részt vegyen a munkajogi reform elleni következő országos tiltakozónapon, amelyen a közszférában dolgozók, s azok közül is a pedagógusok és a művészek általában nagy számban jelentek meg. A törvény szenátusi vitája június 14-én - a labdarúgó Európa bajnokság alatt - kezdődik, a szakszervezetek aznapra hirdettek ismét országos tiltakozónapot, egy hatalmas nagygyűléssel Párizsban. Elemzők szerint a kormány várhatóan a szenátusi vitában, majd a végső elfogadást megelőző újabb nemzetgyűlési szavazás előtt módosítani fog a törvényen, de a folyamatot felfüggeszteni nem áll szándékban.

A reform legvitatottabb pontja a munkaidő meghatározására vonatkozik. Franciaországban továbbra is 35 órás marad hivatalosan a munkahét, a gyakorlatban azonban ennél minden munkavállaló többet dolgozik, amiért túlórapénzt vagy szabadnapot kap. Ennek szabályozásában és részleteiben eddig ágazatonként állapodtak meg a munkáltatói képviseletek a szakszervezetekkel. A kormány ezt a lehetőséget a törvényben a vállalatok szintjére helyezné át, amit a két legradikálisabb szakszervezet, a CGT és az FO nem támogat, miután a befolyásuk csökkenne, a munkavállalók pedig szerintük kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnének.

A párizsi régióban egyébként csütörtöktől lehetnek még közlekedési gondok, a metró és a helyi közösségi közlekedésben dolgozók ugyanis a CGT felhívására akkor lépnek határozatlan idejű sztrájkba. A törvénytervezet visszavonása mellett fizetésemelést is követelnek. A harmadik legjelentősebb szakszervezet, a Sud pedig az Európa-bajnokság kezdetére tervez határozatlan idejű munkabeszüntetést a fővárosi tömegközlekedésben. A légi irányítók péntektől vasárnapig hirdettek belső vállalati követelések miatt sztrájkot. A kikötői dolgozók pedig szintén a CGT felhívására 24 órás munkabeszüntetéssel csütörtökön követelik a munkajogi reform visszavonását.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk