Sztrájkveszély a vasút átalakítása miatt
A vasút átalakításról egyeztettek a közlekedési minisztérium képviselői és a vasutas reprezentatív szakszervezetek. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) felszólította a minisztert, hogy hagyják abba a jelentős létszámleépítéssel járó átalakítást, és folyamatosan egyeztessen a szakszervezetekkel, mert ha ezt nem teszi, sztrájk lehet.
Az egyeztetésen Antali Károly miniszteri biztos a MÁV transzparens és értékarányos működésének kialakítását nevezte meg elsőszámú célként - közölte a szaktárca.
Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: lesújtó volt a megbeszélés, a miniszter arrogáns volt, és a kialakult helyzetért a vasutasokat tette felelőssé, kérdéseikre kitérő válaszokat adott. A VDSZSZ alelnöke közölte: az egyeztetésen felszólította a minisztert, hogy hagyják abba a jelentős létszámleépítéssel járó átalakítást, és folyamatosan egyeztessen a szakszervezetekkel, mert ha ezt nem teszi, sztrájk lehet.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnöke az MTI megkeresésére elmondta: csalódást okozott a tárgyalás, az ülés nem volt előkészítve a minisztérium részéről, a tárca vezetője semmi konkrétumot nem mondott a vasút átalakításával kapcsolatban. Szerinte ilyen körülmények között fölösleges volt meghívni a szakszervezeteket.
Borsik János elmondta: a miniszter szerint egy hét múlva kerül a kormány elé a vasút átalakítását célzó anyag, a döntést követően egyeztetnek róla újra a szakszervezettel, és ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezete.
Az ügyvezető alelnök utalt arra, hogy a sajtóban a kiszivárgott részletek szerint a közösségi közlekedésből akarnak kinyerni 40 milliárd forintot az IMF-megállapodás miatt, de a tárcának nincs szakmai elképzelése arról, hogyan lehet továbbvinni a MÁV, a BKV és a Volánok ügyét.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete továbbra is tárgyalni akar, de az eddig ismert tárcaelképzelések magukban hordozzák a konfliktusveszélyt - tette hozzá Borsik János.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon