kapubanner for mobile

Szűcs Erika: A válság 40-50 ezer magyar állásába kerülhet

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a munkaügyi tárca a pénzpiaci válság miatt pár tízezres, legfeljebb 40-50 ezer főt érintő elbocsátásokra számít, írja a Napi Gazdaság.

A leépítések jelenleg elsősorban az autóipart és a gépgyártást érintik, de azt várhatóan az építő- és építőanyag-ipar sem kerülheti el. Az egy-egy térséget érintő foglalkoztatási krízisek kezelésére - munkahelymegtartó, -bővítő támogatásokra - az SZMM a gazdasági tárcával közösen regionális pénzügyi alapok létrehozásán dolgozik.

A források java részét a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének maradvány összege, mintegy 50 milliárd forint, illetve a decentralizált alaprészéből, a munkaügyi központoktól átcsoportosítható nagyjából 10 milliárd forint adja, de szükség esetén megoldható a képzési alaprész mintegy 1,5 százalékának, 20-30 milliárd forintnak az átcsoportosítása is. Bővítenék az uniós források felhasználási lehetőségeit, és javítanák a hatékonyságát is.

Napi Gazdaság

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek