kapubanner for mobile

Szűcs Erika: Nem a segélyek elvonása és a születésszabályozás a megoldás

Nem a segélyezési rendszer kapuit kell bezárni, hanem a képzésekre hangsúlyt fektetve utat kell nyitni a munkához - mondta Szűcs Erika szakminiszter, hozzátéve, "a születésszabályozás drasztikus visszafogása" helyett a szülők hatékony számonkérésére tesz javaslatot a kormánynak.

"Nem a születésszabályozás drasztikus visszafogása a megoldás, hanem a szülők hatékony számonkérése" - közölte az MTI kérdésére válaszolva. Ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy a Szerencsi Többcélú Kistérségű Társulás tizennyolc településének polgármestere által aláírt, és múlt hétfőn az Országgyűlés elnökének eljuttatott dokumentumban azt kezdeményezte, hogy a családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, a többi, megszületendő gyermek esetén adójóváírást, adókedvezményt kaphassanak. Szerintük ugyanis a jelenlegi rossz családtámogatási rendszer "felgyorsítja, és egyre gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, amely megélhetési formává fejlesztette a gyermekszülést".

A szociális miniszter hozzátette: olyan megoldást kell találni, amely a valós problémák megoldására nyújt lehetőséget.
Szűcs Erika azt mondta: szükséges, hogy a családok számára kiszámítható, stabil, biztos gyermeknevelési támogatás legyen, de sok családban, és sokszor nem a leghátrányosabb helyzetben lévőknél, a szülői felelősségek teljesítését jobban számon kellene kérni, így többek között az étkeztetést, a higiéniát.Példaként említette: jelenleg a pénzbüntetés lehet egy kényszerítő eszköz arra, hogy a gyermekek iskolába járjanak, de ez nem működő eszköz.

A szakminiszter szerint egy komplex, feltételhez között támogatási rendszerre van szükség, és azok teljesülését folyamatosan ellenőrizni kell. Megjegyezte, a probléma nem a szociális háttéren múlik, ez nem pénz kérdése, de óriási hibának tartja, hogy a társadalom egy része a segélyezés átalakítását roma problémaként állítja be. Közölte, hogy a rendszer átalakítására már van javaslata, de részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

Azzal kapcsolatban, hogy a monoki önkormányzat úgy döntött, hogy a segélyek kifizetését közmunka elvégzéséhez kötik, és ehhez a kezdeményezéshez már több, más megyei települések is csatlakoztak, kijelentette: nem a segélyezési rendszer kapuit kell bezárni, hanem utat kell nyitni a munkához. Hozzáfűzte, a közmunka azonban nem jelenthet megoldást a problémákra. A szakminiszter, aki Miskolcon alpolgármester volt, személyes tapasztalatai alapján úgy véli, a legális munkaalkalmak felkínálása az alapvető feladatuk, de ehhez megfelelő hátteret kell biztosítani. Megjegyezte, mivel a hátrányos helyzetű és munkanélküli emberek képzettsége alacsony, a képzésre, oktatásra nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Így a már kidolgozás alatt álló, és várhatóan ősszel törvényerőre emelkedő miniszteri és kormányrendelet munkaviszony melletti képzésre is kötelezné az alkalmazottakat.

"Nem segélyért munkát, hanem segély helyett munkát és szakképzést kínálunk és kérünk" - mondta Szűcs Erika.
A szakminiszter a távirati irodának elmondta azt is, hogy a szerencsi kistérség által megfogalmazottakkal kapcsolatban pénteken találkozik az érintettekkel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek