Szűkítik a kedvezményeket, átszervezik a MÁV-csoportot?
A takarékossági kényszerpálya miatt muszáj lesz szűkíteni a kedvezményeket és teljesen átszervezni a MÁV-csoportot, valamint csökkenteni a Volán-cégek számát - írja a Népszava.
A július közepéig tartó parlamenti ülésszak végéig elkészülnek a közösségi közlekedés reformjának új alapjai; őszre kész az új közlekedési koncepció - írta hétfői számában a Népszava. A lap szerint az ágazat reformjának "újratervezését" a szűkülő források teszik szükségessé.
A Népszava azt írta: a takarékossági kényszerpálya miatt muszáj lesz szűkíteni a kedvezményeket és teljesen átszervezni a MÁV-csoportot, valamint csökkenteni a Volán-cégek számát. Fónagy János kormánybiztos szerint "politikai döntés született" arról, hogy a 6 év alattiak és a 65 év felettiek ingyenes utazása nem szűnik meg, ahogy a diákok és a fogyatékkal élők kedvezménye sem. Viszont az egységes menetrend- és tarifarendszer mellett a kedvezmények "kreatív" megtartása is hozhat megtakarítást. Például a számítások szerint csak az, hogy az ingyenes utazás lehetősége csak sávosan, adott napszakban lenne igénybe vehető, a működési költségek 10-15 százalékos csökkenését eredményezheti, a jobb kihasználtság miatt.
Népszava

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek