Figyelmeztetést adott ki a NAV, a webáruházakat érinti

A kiskereskedelmi adót a webáruházaknak is fizetniük kell, ha az árbevételük eléri az 500 millió forintot; az adó mértéke 3 milliárd forintig 0,15 százalék - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.

Egy konkrét esetet ismertetve az adóhivatal közölte: egy webáruház internetes oldalát és online számlaadatait elemezve megállapították, hogy a cég bevétele jelentős részét online vásárlásokból, kiskereskedelemből szerzi, a számlákat jellemzően magánszemélyeknek állítja ki. Az online számlaadatokból az is kiderült, hogy a webáruház bevétele jelentősen meghaladta az 500 millió forintot, de a cég kiskereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódó bevallását sem nyújtotta be.

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának revizorai az online adatok elemzése után a webáruház telephelyén próbavásárlást indítottak. A revizorok a próbavásárlás során mindent rendben találtak, kaptak nyugtát is.

Erre tekintettel nem szigorú, súlyos szankciókkal járó ellenőrzés keretében állapították meg a be nem vallott kiskereskedelmi adót, hanem támogató jellegű ellenőrzés keretében figyelmeztették a céget, hogy az online számlaadatok alapján a kiskereskedelmi adó bevallását és befizetését is várja tőle a NAV.

A revizorok fellépése után a cég benyújtotta hiányzó bevallását, és több mint 15 millió forintnyi kiskereskedelmi adót fizetett be.

A közlemény szerint a webáruházaknak, az online térben kereskedőknek fokozottan érdemes figyelniük a kiskereskedelmi adó szabályainak betartására is. A NAV ugyanis az adatelemzés révén könnyen meg tudja állapítani a fizetendő adót, de ilyenkor a cégnek a meg nem fizetett adó mellett számolnia kell adóbírsággal, amelynek mértéke akár 200 százalék is lehet, valamint késedelmi pótlékkal is - jelezte az adóhivatal.

 

MTI

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében?

Dr. Farkas András nyugdíjszakértő újabb, nyugdíjjal kapcsolatos kérdést válaszolt meg a legújabb hírlevelében. Teljes cikk

Bruttó 500 ezer forint a kecskeméti Mercedes-dolgozók jutalma

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés... Teljes cikk

Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors... Teljes cikk