Testvérek is összefoghatnak: új szabályok a 3%-os hitelnél
Új lehetőségek nyíltak a fix 3 százalékos hitelprogramban - mondta a kormány közösségi oldalán szombaton megjelent videójában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a héten több olyan fontos kormánydöntés született, amely nagymértékben bővíti a lehetőségeket az Otthon Start hitelprogram keretében.
Panyi Miklós közölte, ezek közé tartozik az, hogy a jövőben a szülők és a házastársak mellett már a testvérek is bevonhatóak lesznek adóstársként a hitelügyletbe.
Hozzátette, a másik ilyen fontos döntés is a testvérekkel kapcsolatos, mert gyakori élethelyzet az, amikor a testvérek közösen öröklik a családi ingatlant. Azt mondta, ilyen esetekben is szeretnének segíteni és a jövőben lehetőséget adnak arra, hogy a testvér tulajdoni hányadát a fix 3 százalékos hitelprogrammal megvásárolhassák.
Az államtitkár kiemelte, az önkormányzati bérlakásokban élőknek is segítenek, ezt maguk az önkormányzatok kérték. Rámutatott, itt szükséges a szabályok változtatása is, mert az Otthon Start programban legfeljebb 20 százalékot térhet el a vételár a valós piaci értéktől.
"Nagyon sok önkormányzati bérlakásban élő viszont sok évtizede él ezekben a lakásokban, ezért az önkormányzat számukra kedvezményt biztosít a vételárból, ami sok esetben magasabb, mint a 20 százalékos kedvezmény" - mutatott rá Panyi Miklós, hozzátéve, hogy jogszabálymódosítások révén a lakók élhetnek az önkormányzatok adta kedvezményekkel és a hitelprogram adta lehetőségekkel is.
Úgy fogalmazott, ennek köszönhetően az Otthon Start hitelprogram nem csak az albérletből, hanem az önkormányzati bérlakásokból is segíti az otthonhoz jutást.
A videó zárásaként arra biztatta az új kedvezményezetteket, hogy ők is éljenek a fix 3 százalékos hitelprogram által nyújtott lehetőségekkel.
A portál felhívja a figyelmet arra, hogy egy személy csak egy Otthon Start hitelügyletben szerepelhet adósként, így a testvér bevonása más hitelek felvételét befolyásolhatja, a banki bírálat során pedig figyelembe veszik a hitel törlesztőrészletét a többi kötelezettség mellett. Emellett az önkormányzati bérlakások megvásárlása is egyszerűsödhet, mivel a vételár a korábbi 20 százalékos eltérést meghaladó mértékben is finanszírozható lehet a támogatott hitelből. A Bankmonitor szerint ezek a változtatások életszerűbbé teszik a programot a gyakoribb, nehezebb élethelyzetekben, ugyanakkor a pontos részletek, a testvérekre vonatkozó feltételek és a jogszabályi részletek még kidolgozás alatt állnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?