Tetemes GDP-bővülés mellett is csak stagnál a kínai munkanélküliség
A stabil munkaerőpiac biztosításához Kínának 7,2 százalékos gazdasági növekedésre van szüksége, ilyen bővülés mellett ugyanis 10 millió munkahelyet képesek teremteni évente - derült ki a Kungzsen Zsipao (Workers Daily) című lap beszámolójából, amely a miniszterelnököt idézte.
Li Ko-csiang kormányfő egy szakszervezeti tanácskozáson beszélt, és azt is hangoztatta, hogy ilyen mértékű növekedés mellett a városi munkanélküliség 4 százalék körül tartható, a gazdasági növekedés stabilizálásával tehát a foglalkoztatás garanciáit kívánják megteremteni.
A miniszterelnök a forgalomban lévő hatalmas pénzmennyiségre, a több mint 100 trillió jüanra (26,4 trillió dollár) utalva figyelmeztetően megjegyezte, hogy ez kétszerese a bruttó hazai terméknek (GDP). Hozzátette, a hitelek túlzott növelése az infláció nem kívánatos emelkedéséhez vezetne.
Az exportorientált kínai gazdaság egy ideje a deklarált irányváltás szakaszában van, s a központi vezetés a lassabb ütemű növekedéssel megbékélve igyekszik fokozatosan áttéríteni a gazdaságot az export helyett a fogyasztásközpontú növekedésre. Peking nem törekszik a gyors bővülés elérésére és határozottan nem a GDP-növekedés öncélú fokozása a célja - mondta a miniszterelnök.
Ezt fejezi ki az is, hogy az idei évre az elmúlt évtizedek legalacsonyabb - 7,5 százalékos - gazdasági bővülését tervezte a kormány.
A kínai városi munkanélküliség jelenleg hivatalos adatok szerint 4,04 százalékon áll, vagyis a szeptember végi 4,1 százalékhoz képest mérséklődött. Szakértők ugyanakkor megjegyzik, hogy a mutató nem ad pontos képet a valós helyzetről, mivel például a 260 millió vándormunkást nem vonják be a statisztikai számításokba.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?