kapubanner for mobile

Tiltakozás az ügyvédek nélküli válás ellen Franciaországban

Országos figyelmeztető sztrájkot tartanak jövő szerdán a francia ügyvédek, hogy tiltakozzanak a kormány azon tervezete ellen, amelynek alapján a közös megegyezéssel történő válást a felek ezentúl közjegyző előtt, bíró és ügyvéd nélkül jegyeztethetnék be.

Egy hónap alatt második alkalommal vívta ki a 47 ezer ügyvéd haragját a kormányzat Franciaországban. November 29-én a vidéki bíróságok tervezett bezárását eredményező igazságügyi reform ellen tiltakoztak.

Ezúttal Eric Woerth költségvetési miniszter azon múlt heti bejelentése váltotta ki a tiltakozást, amely szerint a kormány az igazságszolgáltatás felgyorsítása érdekében a közös megegyezéssel válók számára a bírósági eljárás eltörlését, s közjegyzőnél történő bejegyzésének bevezetését tervezi. Ehhez pedig a válásban megegyező házaspároknak ügyvédre sem lesz szüksége ezután, csak egyetlen alkalommal kellene a közjegyző előtt együtt megjelenniük.

A bírói szakszervezetek és az ügyvédi kamara is jelezte: az igazságügyi karokkal semmilyen előzetes egyeztetés nem történt a kérdésben. Az ügyvédek és a bírók is azt hangsúlyozzák, hogy a reform elfogadása esetén a közös megegyezés a legtöbb esetben az egyik fél által a másikra erőszakolt döntés lenne, amelyet a közjegyzők észre sem vennének. Szerintük amennyiben a válás folyamatából kivonja a kormányzat az igazságszolgáltatást, az erőviszonyok szerint működő kiegyenlítetlen kapcsolat megszüntetésekor a felek elvesztik azt a szükséges független kontrolt, amelyet egy pártatlan bíró biztosít az eljárás alatt. A közös megegyezéssel történő válást ugyanis a legtöbb esetben a bírósági meghallgatások során az ügyvédek közreműködésével gyakran több, mint egy évig tartó előzetes egyeztetés előzi meg.

Franciaországban a válás jelenti az ügyvédek egyik legfőbb bevételi forrását, ugyanis a házasságok 52 százaléka, évente átlagosan 70 ezer esetben végződik válással. Az ügyvédek becslése szerint a válások fele közös megegyezéssel történik. A kormány egyik érve a bírósági eljárás eltörlésére az, hogy a válások jelenleg több ezer eurós ügyvédi és perköltsége a közjegyző előtti közös megegyezés esetén töredékére csökkenhetne.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek