Tízezer fős leépítésre számít a cseh autóipar
A nemzetközi pénzügyi válság nyomán a cseh autóipar a következő hónapokban arra számít, hogy a jelenlegi létszám közel egytizedét el kell bocsátani. Jövőre is átnyúlóan valószínűleg mintegy 10 ezer munkahely esik áldozatul közvetlenül az autógyártásban, illetve a beszállítóknál, közölte az ágazati szövetség (AIA) vezetője.
Antonin Sipek, az ágazati szövetség (AIA) vezetője azzal számol, hogy a válság nyomán a cseh autóipar a tervezettnél kevesebb autót is gyárt majd, a termelést 980 ezer járműre becsli. A visszaesés fő oka a Volkswagen leánycége, a Skoda termeléscsökkentése. A jelenlegi, mintegy 120 ezer autóipari dolgozó közül először a hatezer idénymunkást érintik a leépítések. Az idei első kilenc hónapban egész Európában 4,4 százalékkal csökkentek a járműeladások.
A legnagyobb cseh autógyár - a Volkswagen csoportba tartozó Skoda Auto Mladá Boleslav - már szeptember végén bejelentette: tekintettel a nemzetközi pénzügyi válságra, az idén néhány ezerrel kevesebb autót fog gyártani az eredetileg tervezettnél. Ennek érdekében október végén egy hétre leáll a munka a Skoda-gyárban. Később megszüntették a korábban betervezett szombati műszakokat is. Csökkenti az egyes modellek árait is a nemzetközi pénzügyi válság miatt a Skoda. Az árcsökkentés alapvetően a Fabia, a Roomster és a Superb modelleket érinti. Az Octáviák ára nem változik. "Néhány esetben az árcsökkenés eléri a 100 ezer koronát (egymillió forint)" - jegyezte meg a szóvivő. A rendszerváltás után sikeresen növekvő Skoda gyárnak ez az első komoly árcsökkentése. A problémák ellenére a Skoda vezetése továbbra is azt állítja, hogy a gyár az idén is majdnem 650 ezer gépkocsit fog gyártani. A cég azt azonban elismeri, hogy a válság következtében csökkenőben a kereslet a Skoda kocsik iránt a hazai és a nemzetközi piacon.
A megrendelések csökkenésével indokolva az intézkedéseket, csütörtökön a szlovák főváros, Pozsony körzetében öt autóipari beszállító jelentett 445 elbocsátást az illetékes munkaügyi hivatalnak. A nyitrai telephelyen szintén autóipari beszállítók az utóbbi napokban 400 állás megszüntetését jelentették.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?