kapubanner for mobile

Tízezer könyvvel támogatja a Libri az egészségügyi dolgozókat és a betegeket

A kiadó a könyvadományok mellett adományt is gyűjt a Kórházszövetségnek.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szeretne segíteni azoknak az egészségügyi dolgozóknak és betegeknek, akik a koronavírus idejére karanténba szorultak. A Libri a Magyar Kórházszövetségen keresztül 13 budapesti kórházba juttatja el könyvadományait. A vállalat a Scolar és a Jaffa Kiadóval, illetve a Libri Kiadói Csoporttal együttműködve 10 000 könyvet ajánlott fel, hogy segítse azokat a nehéz helyzetbe került betegeket és kórházi dolgozókat, akik a rendkívüli napokban a kórházban betegeskednek, illetve éjt nappallá téve dolgoznak.

A könyvkereskedő cég és partnerei külön figyelmet szenteltek annak, hogy minőségi könyveket ajándékozzanak és juttassanak el a betegeknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, illetve az egészségügyi dolgozóknak és családtagjaiknak. Ezért választottak ki olyan műveket, mint a Harry Potter-történetek, Varró Dániel verseskötete, Bear Grylls kalandregényei, vagy a Geronimo- mesék, de megtalálható a könyvadományok között Fa Nándor nagy sikerű önéletírása vagy Kimi Raikkönen életrajza is. A Libri a Kórházszövetségnek juttatja el a könyveket, ők gondoskodnak a könyvek elszállításáról a kórházakba.

A Libri - a Kórházszövetséggel együttműködve - a könyvadományokon túl más utakon is szeretné támogatni a magyar kórházakat és azok dolgozóit, ezért weboldalán keresztül áprilisban adományt is gyűjt a szövetségnek.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek