Tízezernél is több embert károsíthatott meg egy online munkát ajánló cég
Volt olyan áldozat, aki 1,2 millió forintot utalt át a cégnek. A rendőrség nyomozást indított.
Több mint tízezer embert csaphatott be az a cég, amelyik online munkát ígért, amivel sok pénzt lehet keresni - számolt be róla az RTL. A munkára jelentkezőknek be kellett fektetniük egy adott összeget, hogy elkezdhessenek dolgozni. Egy székesfehérvári férfi 1,2 millió forintot utalt át a cégnek. Mint a csatornának mondta, naponta 10 vagy 20-25 videót kellett megnézni, amik ismert filmipari cégek előzetesei voltak. A videókról egy közösségi média csoportban kellett beszámolniuk, ezután számolták ki a munkáért járó összeget, amit egy ideig meg is kaptak a jelentkezők. Azt az ígéretet kapták, hogy egy filmelőzetes megnézéséért öt dollárt kapnak, ami átszámítva körülbelül 1800 forint.
Az egyik átvert dolgozó szerint a cég március elsején eltűnt, Telegram-csoportjai eltűntek, a csoporton belüli beszélgetéseket letiltották, a mentorok törölték magukat és a budapesti vezérigazgató is eltűnt. A becsapott fiatal szerint eltűnt a begyűjtött pénz, a cég vezetője pedig hálózatot hozott létre piramisjátékszerű csaláshoz. "Senki ne üljön fel azoknak a hirdetéseknek, amik azt ígérik, hogy rövid idő alatt szinte meg tudja duplázni a befektetett összegét" - hívta fel a figyelmet.
Az RTL információi szerint több mint tízezer embert csaphattak be és a rendőrség nyomozást indított. A hiatalos bejegyzés szerint az Országos Rendőrfőkapitányság vizsgálja a céget, aminek egy budapesti toronyház hatodik emeletén van az irodája.
fotó: RTL
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?