"Több a jó elem az oktatásban, mint amit a PDSZ bírálni kényszerül"
Egyetért a pedagógus életpályamodell kialakításával a PDSZ. A szakszervezet a közoktatásból az elmúlt években kivont több mint százmilliárd forint pótlását reméli a kormánytól. Az elnök úgy véli, mára a pedagógus- és szakmaközpontú gondolkodásmód került előtérbe, melyet a szervezet messzemenőkig támogat.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva rámutatott: a nemzeti alaptanterv módosításakor lehet majd eldönteni, komoly szakmai viták után, hogy a tananyag csökkentésére, a tudástartalom növelésére, illetve a tananyag átstrukturálására van-e szükség. Azt is mondta, a tervek szerint a következő tanévben kidolgozzák és elindulhat a pedagógus életpályamodell. Várhatóan csökken majd a tananyag mennyisége is. Ezzel párhuzamosan differenciálnák az iskolák profilját. A humán-, illetve a reálprofilt erősíteni kívánják, és lehetővé teszik ismét tagozatok működését, ami bizonyos specializációt jelent.
A PDSZ álláspontja, hogy a jelenlegi egyensúlytalan állapot, amely a kompetenciákat helyezi előtérbe a tudásanyag rovására, mindenképpen megváltoztatandó. "Jó, ha az ember több nyelven tud beszélni, de az rossz, ha ezeken a nyelveken nem tud mit mondani".
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete támogatja a pedagógus életpályamodell kialakítását, ennek azonban szakmai egyetértés a feltétele. Azt szeretnék, ha az ellenőrzés és értékelés a szakmai és bérelőmenetellel párhuzamosan jelenne meg.
A humán illetve reáltagozatok felélesztése támogatható, de az megfontolandó, hogy egy egész iskolát nevezzenek reál vagy humán iskolának. Véleményük az, hogy erre a magyar iskolahálózat jelen pillanatban nem alkalmas.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke csütörtökön az MTI-nek azt is emondta, ebben a ciklusban legalább 25 százalékos béremelést várnak. "Minden fillér számít és minél hamarabb" - fogalmazott. A PDSZ a közoktatásból az elmúlt években kivont több mint százmilliárd forint pótlását reméli a kormánytól. Kerpen Gábor úgy véli, ha ez az összeg ebben a ciklusban visszakerül a közoktatásba, lehetővé válik a gyermek- és pedagógusközpontú oktatás "visszaépítése", valamint a lakóhelyhez közeli, korábban bezárt iskolák újranyitása is.
Az elnök szerint a korábbi forráskivonás következtében országosan több száz oktatási intézményt kellett bezárni, vagy összevonni. Kistelepülések arra kényszerültek, hogy kistérségi társulások létrehozásával feladják intézményeik önállóságát.
"Határozott álláspontunk, hogy ez egy rossz irány, mert alkalmas a kistelepülések felszámolódására, az értelmiség elvándorlására, a szülők és az iskola kapcsolatának lazulására" - hangsúlyozta.
Véleménye szerint ez a folyamat ellentmond annak az európai uniós alapelvnek, miszerint a döntéseknek a lakóhelyhez legközelebb kell megszületniük.
"Az elmúlt években inkább a diákok utaztatásra fordítottak több pénzt, nem az intézmények megtartására. Az oktatásban a költséghatékony szempontokat szem előtt tartó gondolkodásmódban nem a gyermekek számítanak leginkább, hanem a forint. Minden társadalom, kormányzat eldöntheti azonban, mi a fontos a számára. Az a fontos, hogy polgárai jól képzett, a munkaerőpiacon megfelelni tudó, együttműködő, vagy alulképzett emberek legyenek, akiknek kimutathatóan alacsonyabb az átlagéletkoruk, rossz az egészségügyi mutatójuk. Egészségügyi intézményekre, börtönökre kell-e többet költeni, vagy a jelenre, a jövőre, azaz az oktatásra - mondta.
Kerpen Gábor az új kormánynak és parlamentnek az eddigi, oktatással kapcsolatos intézkedéseit, döntéseit értékelve úgy fogalmazott: "jelenleg több a jó elem az oktatásban, mint amit a PDSZ bírálni kényszerül".
"Az mindenképpen jó üzenete a jelenlegi kormányzatnak, hogy megszűnt az a kommunikáció, amely a pedagógusok nyakába varrta volna az összes társadalmi probléma megoldását, azon belül a munkanélküliséget és egyebek mellett a szegregációt is" - jegyezte meg.
A PDSZ elnöke úgy vélte: mára a pedagógus- és szakmaközpontú gondolkodásmód került előtérbe, melyet a szervezet messzemenőkig támogat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?