Több adót fizethetünk jövőre - látszólag
Látszólag több személyi jövedelemadót fizethetünk jövőre - derül ki a költségvetés tervezetéből. Ugyanakkor áfából, és társasági adóból is több folyhat be az ideinél, utóbbiból ráadásul 11 százalékkal vár több bevételt a kormány 2014-ben.
A 2014-es költségvetés tervezete szerint a kormány személyi jövedelemadóból a 2013-as előirányzatnál 3,2 százalékkal remél több bevételt: az 1501 milliárd forint után 1550 milliárdot. Ennél több egyébként legutóbb 2012-ben folyt be a költségvetésbe: 1574 milliárd. Látszólag tehát változatlan adókulcs mellett kis híján 50 milliárddal fogunk több adót befizetni, amiben döntő részben "a bértömeg növekedése, illetve a jegybanki alapkamat és bankbetéti kamatok miatti kamatjövedelem mérséklődése" játszik szerepet a költségvetés tervezete szerint. Persze, mindehhez - kisebb mértékben - a foglalkoztatás bővülésére is szükség van.
Ugyanakkor a lakosság jövőre közel 5 milliárddal kevesebb illetéket fizethet; 39 milliárd forint gépjármű illetékből származó bevételt remél a kormány. Így végeredményben a teljes, lakossági befizetés soron 1700 milliárdnyi befolyó összeget terveztek Vargáék jövőre.
Többet fogyasztunk, többet fizetünk
Az szja mellett az áfabefizetések is jelentősebb összegben emelkedhetnek jövőre. A költségvetés tervezete szerint ugyanis a kormány az idei 2953 milliárd forint után pár millióval 3000 milliárdnál is többet vár bevételként. A második Orbán-kormány regnálása alatt egyébként eddig egyszer sem haladta meg ezt a szintet az áfabevételek sora a költségvetésben. Bár mindez nagyrészt köszönhető annak is, hogy elsődleges célja a kormánynak a munkát terhelő adóktól a fogyasztást terhelő adók felé elmozdítani az adórendszert. Ennek egyik elemeként Európában rekordnak számító 27 százalékra emelték az áfa-kulcsot is.
A jövő évi növekedés oka az infláció mellett a gazdaság fehéredését célzó intézkedések, így az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek hatása, illetve a lakosság fogyasztásának bővülése, hiszen a kormány 1,9 százalékos mértékű növekedésre számít.
A fogyasztáshoz kapcsolt adókból kiemelendő még a jövedéki adó, melyből 931,9 milliárdot remélnek jövőre, ez azonban 16 milliárddal alacsonyabb az idei évinél. Távközlési adóként 57 milliárdos bevételt irányoztak elő a nemzetgazdasági tárcánál szemben az idei 40 milliárddal, biztosítási adóból pedig 28 milliárdos az előirányzat. Az idei költségvetés kritikus pontja a tranzakciós illeték, mely esetében a jövő évre majdnem 40 milliárddal kisebb bevételt remélnek. A tervezet szerint 269,4 milliárd forint folyhat be az idei 301 milliárd után. "A csökkenés hátterében a bázisév forgalmi adatainak az időarányosan várttól való elmaradása áll, melyet ellensúlyoz a 2013. augusztus 1-jétől életbe lépő jogszabályváltozások hatása" - olvasható az indoklásban.
Többet adóznak a cégek is jövőre
A költségvetés jövő évi tervezetében az ideinél 100 milliárddal kisebb előirányzat szerepel a gazdálkodó szervezetek befizetése soron, 1351 milliárd. Ezen belül azonban társasági adóból a 2013-asnál 38 milliárddal várnak több bevételt, 358,8 milliárd forintot, aminél többet legutóbb 2010-ben fizettek a vállalkozások.
Jócskán visszavették a várakozásaikat az NGM-nél az eva esetében a szakemberek, hiszen az idei 108 milliárd forint után mindössze 67 milliárdot várnak ebből az adófajtából. Az indoklás szerint ennek oka, hogy jövőre várhatóan tovább emelkedik az eva helyett a kisadózók tételes adóját (kata) választó egyéni és társas vállalkozások száma. A költségvetés tervezete szerint a kata soron az idei 74,3 milliárd helyett 78 milliárd szerepel 2014-ben, vagyis mindössze 4 milliárdos az emelkedés. Ráadásul a másik 2013-ban bevezetett új adó, a kisvállalati adó (kiva) során sincs sokkal jelentősebb változás, sőt az idei 130 milliárd után mindössze 45,4 milliárdot vár a kormány. A költségvetési tervezet indoklásában a változásokra konkrét magyarázatot nem lehet találni. A kiva és a kata esetében is csak annyit lehet tudni, hogy az eme adót választók létszámának bővülésével számolnak. Annyi egyébként biztos, hogy az idei évben az új adók hatálya alá jelentkezők létszáma elmaradt a várttól, így az adóbevételeket is túltervezték 2013-ra vonatkozóan, így minden bizonnyal az ennek nyomán végrehajtott korrekció eredményezi a változtatásokat.
Egyaránt egyébként a 2013-asnál kevesebb bevétellel számol a kormány az energiaellátók jövedelemadójából (80 milliárd után 61 milliárd), a közműadóból (60 milliárd után 53 milliárd), bányajáradékból (95 milliárd után 65 milliárd), cégautóadóból (39 milliárd után 34,5 milliárd) és a hitelintézeti járadékból is (37,4 milliárd után 22,6 milliárddal)
Székely Sarolta
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít 1 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?