kapubanner for mobile

Több ezer embert bocsát el a Boeing

A Boeing vezérigazgatója azt üzente a maradó dolgozóknak, hogy nagyon nehéz időszak elé néznek.

Több mint 6 ezer embert bocsát el a Boeing a koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés miatt, és a társaság újraindítja két halálos balesetben is érintett típusa, a 737 MAX gyártását Rentonban. Az amerikai repülőgépgyártó csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, lezárult az önkéntes felmondási időszak, és a következő időszakban több fázisban is kénytelen több ezer embert elbocsátani. Első körben 6700 munkavállalótól válik meg a társaság.

"Bárcsak lenne más mód!" - fogalmazott David Calhoun, a cég vezérigazgatója a dolgozóknak írt levelében, amelyben jelezte: minden álláskeresési segítséget megadnak az érintetteknek. A maradóknak pedig azt írta, nagyon nehéz időszak elé néznek.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek