kapubanner for mobile

Több ezer munkahely nem jöhetett létre a megszorítások miatt

A legnagyobb kereskedelmi láncok és bevásárlóközpontok tulajdonosai szerint több ezer állás nem jöhetett létre az ágazatot sújtó megszorítások miatt - mondták a Népszabadságnak Világgazdaság által szervezett konferencián nyilatkozó nagykereskedelmi piaci szereplők.

Több mint négyezer munkahely nem jöhetett létre a megszorítások miatt. Az Orbán-kormány lépései fékezték a nagyvállalatok befektetési kedvét, többek között a plázastop, a különadók, a cigarettakereskedelem államosítása, vagy a vasárnapi boltzár.

A vasárnapi boltzár nem kedvezett a munkahelyteremtés szempontjából a kiskereskedelemi ágazatnak sem, ötezer munkahelytől eshetett el csak emiatt az ország lakossága. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ha ehhez a számhoz hozzávesszük a létre sem jött munkahelyeket, akkor bőven tízezer fölé ugrik a szám.

Vámos hozzátette, hogy ez egy gondot legalább orvosolt, ugyanis az elvándorlás miatt már a meglévő munkakörökbe sem tudnak megfelelően képzett munkavállalókat felvenni.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek