kapubanner for mobile

Több ezer munkahelyet teremt a Mercedes-beszállítói program

December 5-én Kecskeméten útjára indul a magyarországi beszállítói kör számára a Mercedes-beszállítói program, amely több ezer munkahelyek létesítését teszi lehetővé - írja a Világgazdaság.

A Daimler, válság ide, válság oda, kitart eredeti terve mellett, azaz Mercedes-gyárat húz fel Kecskeméten. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Daimlert jó néhány beszállítója is követi Magyarországra. A tárgyalások az első körös (közvetlen) beszállítókkal már folynak, ezen a vonalon akár 10-12 ezer új munkahelyre is lehet számítani az elkövetkező években - mondta Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója, akinek cége egy felmérést is készített a hazánkban már letelepedett befektetők körében. A megkérdezett magyarországi nagyvállalatok véleménye alapján az látszik, hogy az autóipart és az elektronikai iparágat kivéve alapvetően a vállalatok nem számolnak azzal, hogy a válság jelentősen befolyásolja majd működésüket. Igaz, a jövőbeli fejlesztések újragondolása napirendre került szinte mindegyiknél, de a pillanatnyi termeléscsökkentés, racionalizálás lehetősége leginkább csak a két említett ágazat cégeinél vetődött fel.

Sőt, akadhatnak olyan vállalatok is, amelyeknek a beruházásait felgyorsítják a válság eseményei. Az autóipar megtorpanását pedig akár ellensúlyozhatják is a szolgáltató szektor befektetései. Ez az az ágazat, ahol - költséghatékonysági szempontból - leginkább várható a tevékenységek áthelyezése. Rétfalvi szerint Magyarország kivételes versenyelőnyökkel rendelkezik (a jó elhelyezkedés, a fejlett infrastruktúra, a jól képzett munkaerő vagy például a Mercedes döntésében szerepet játszó kiterjedt autóipari beszállítói hálózat), amik olyan minőségi tényezők, amelyekben a pénzügyi válság sem tud érdemben kárt okozni.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek