Több kedvezményre és szolgáltatásra jogosít az új diákigazolvány
A korábbinál szélesebb körű kedvezményeket és számos megújuló szolgáltatást vehetnek igénybe a jövőben a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok a szeptemberben bevezetett új diákigazolvánnyal - hangzott el a témában csütörtökön rendezett szakmai konferencián. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke kiemelte: már több mint 100 ezer diáknak a kezében van az új okmány.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány a mai fiataloknak "gyökereket és szárnyakat" szeretne adni. Gyökereket akar adni, amikor bevezeti a hazafias oktatást, támogatja a külhoni magyar területekre szervezett tanulmányi kirándulásokat, és szárnyakat akar adni az ifjúsági kezdeményezések, programok támogatásával, és az új diákigazolvány kedvezményrendszerével - fejtette ki.
Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke úgy fogalmazott: az új diákigazolvány bevezetésével "egy Csipkerózsika-álom ér véget". Felidézte, hogy a diákok 1997 óta használják a diákigazolványokat, elsősorban személyazonosításra, utazási és kereskedelmi kedvezményekre. Széles körű alkalmazása azonban nem igazán terjedt el - állapította meg.
Kiemelte: mostanra felszámolták azokat a technológiai és jogi akadályokat, amelyek útjában álltak a kártyák széles körű alkalmazásának. Hozzátette: az okmányirodákban közel 340 ezer diák fényképezkedett le, 160 ezren már beadták igénylésüket a köz- vagy felsőoktatási intézményekben. Közel 120 ezer igénylőnek hibátlan vagy könnyen javítható volt a kérelme, így már több mint 100 ezer diáknak a kezében van az új típusú okmány. Arra számítanak, hogy a felsőoktatási felvételik és pótfelvételik lezárultával a következő időszakban ugrásszerűen megnő majd az igénylések száma.
Az igénylési folyamat normálisan működik, ahol nincs hiba az intézményi vagy a személyes adatokban, ott a kártyát időben legyártják és postai úton kiküldik a diákok számára. Rámutatott: innentől az intézményeken és a szolgáltatókon múlik, hogy mennyire terjed el a jövőben az új okmány.
Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár arról beszélt: a kormány az oktatás átalakításának ügyét kiemelten kezeli, és ennek a folyamatnak nagyon fontos eleme az új diákigazolvány bevezetése, ami a nemzeti egységes kártyarendszer első eleme is egyben. A rendszer megérett az átalakításra, modernizációra - érvelt az új okmányok bevezetésének szükségessége mellett.
Kocsmár Kornél, a Nemzeti Üdülési Szolgálat projektvezetője hozzátette: új kedvezményrendszert dolgoznak ki a diákigazolványokhoz kapcsolódóan. Elmondta, hogy azt szeretnék, ha egy használható, valódi kedvezményeket nyújtó eszköz lenne a diákok kezében.
Az új diákigazolvány "B" kategóriás biztonsági okmánynak minősül, melyet az okmányirodákban kell igényelni. Ezt az is jelenti, hogy a személyi igazolvánnyal egyenértékű, a magyar okmányvédelmi szabályozásnak megfelelően készül.
A diákigazolványok ára egységesen 1400 forint mind a köz-, mind a felsőoktatásban tanulóknak. A már meglévő diákigazolványok érvényben maradnak, új típusú diákigazolványt a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell igényelniük. Azt kormányrendelet szabályozza, hogy az igény beadásától számított 45. napon meg kell kapnia a diáknak az új igazolványt, amelynek gyártása kizárólag állami szereplők bevonásával történik.
A kiosztott háttéranyag szerint az új diákigazolványon szereplő EYCA - European Youth Card logó lehetőséget nyújt a magyar diákoknak arra, hogy Európa országaiban éljenek a nemzetközi szervezet nyújtotta kedvezményekkel. Ugyanígy a Magyarországra látogató külföldi diákok is megkapják ezeket a kedvezményeket az EYCA logóval ellátott diákigazolvány bemutatásával. Az EYCA Európa 38 országában van jelen, több mint 80 ezer elfogadóhellyel.
A kártyán lévő láthatatlan chip segítségével az okmány rádiófrekvenciás azonosítókódot képes leadni, mellyel egyszerűsödik, felgyorsul és biztonságosabbá válik a kártya azonosítása.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 1 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?