kapubanner for mobile

Több millió forintot csalt el az ügyfelektől egy postavezető

Az elkövetőt csalással és hamis magánokirat felhasználásának elkövetésével vádolták meg.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves nővel szemben, aki postavezetőként több mint 7 millió forintot csalt el az ügyfelektől - olvasható az Ügyészség közleményében. 

A vádirati tényállás szerint a 35 éves nő 2016-tól dolgozott a postánál, 2021-től pedig egy vármegyei település postavezetője volt. Vezetőként feladata volt a Magyar Államkincstár értékpapír számlák nyitása, adatok módosítása és ügyletek végrehajtása az ügyfelek részére.

A vádlott 2022. év végén anyagi gondokkal küzdött, ezért úgy döntött, hogy az ügyfeleket megkárosítva jut pénzhez. Az elkövető két ügyfél esetén úgy módosította az adatokat, hogy az ügyfelek ne kapjanak értesítést a hozam kifizetéséről, két ügyfél esetén valótlanul rögzítette az elektronikus rendszerben az ügyfelek nyilatkozatait, egy ügyfél pedig eleve nem kért értesítést. Ezután a terhelt belépett a rendszerbe, tájékozódott, hogy az adott ügyfeleknek mennyi hozam kerülne kifizetésre. Ezt követően valótlan vételi- és kifizetési nyilatkozatokat tett, a szükséges aláírásokat pedig meghamisította, így a hozam egy részét a valótlan kifizetési nyilatkozatok alapján felvette.

A terhelt ezzel a módszerrel öt ügyfélnek összesen több mint 7 millió forint kárt okozott. A Magyar Posta Zrt. a cselekmény kiderülése után a sértettek számláján az eredti állapotot helyreállította, így a kár a sértettek részére megtérült. A vádlott 2023. év végéig a Magyar Posta Zrt részére megtérítette a kárt.

Az ügyészség az elkövetőt öt rendbeli minősített információs rendszer felhasználásával elkövetett  csalással és hamis magánokirat felhasználásának elkövetésével vádolta meg, vele szemben a halmazati szabályok alapján hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható, valamit az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a pénzügyi vezetői tisztségviselői feladatok végzésétől.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győr Járásbíróság fogja meghozni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek