Több millió munkahelyet teremthet a környezetkímélő gazdaság
Akár 7-8 millió új munkahelyet is teremthet a következő évtized közepéig az Európai Unióban az átállás az úgynevezett zöld gazdaságra, azaz az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiai megoldások előnyben részesítése.
Andor László az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikáért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja és Yves Leterme OECD-főtitkárhelyettes közös sajtótájékoztatójukon egyetértett abban, hogy a zöld gazdaság kialakítása hasonló méretű szerkezeti változásokat hozhat a munkaerőpiacon, mint korábban a kommunikációs technológiai forradalom.
A magyar biztos kiemelte, hogy az OECD mélyreható elemzése igazolja az Európai Bizottság májusban kiadott foglalkoztatáspolitikai programjában a témáról foglalt megállapításokat.
Emlékeztetett arra, hogy becslések szerint az Európai Unióban a megújuló vagy megújítható energiafélékkel foglalkozó ágazat fejlesztésével 3 millió új munkahely teremthető 2020-ig. További 2 millió munkahelyet jelenthetnek uniós szinten az energiahatékonysági intézkedések. Ha sikerülne 17 százalékkal csökkenteni az unió nyersanyagigényét, azzal 1,4-2,8 millió állás jöhetne létre. A kulcsfontosságú anyagok 70 százalékának újrafelhasználása 2025-ig 560 ezer új munkahelyet hozna, az uniós hulladékkezelési jogszabályok telje körű sikeres alkalmazása pedig 400 ezret már ebben az évtizedben.
A foglalkoztatás javítása a legfontosabb ahhoz is, hogy Európa visszatérjen a növekedés útjára - emelte ki Andor László.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?