kapubanner for mobile

Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét

A program harmadik szakaszára szeptember 23-áig pályázhatnak a cégek.

Több mint 1300 cég végezte el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) ingyenes innovációs tréningjét, amelynek célja a vállalkozások versenyképességének növelése - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a projekt keretében már több mint 1500 munkavállaló bővítette innovációs ismereteit.

A tréning négy gyakorlatorientált modulból áll, amelyet a résztvevők rugalmasan, online formában sajátíthatnak el. A tananyag az innovációmenedzsment alapjaitól a gyártási, logisztikai, értékesítési és vezetési folyamatok korszerűsítéséig terjed.

Hangsúlyozták: az innovációs tréning elvégzése alapfeltétele a GINOP Plusz KKV-k innovációs képességének támogatása című pályázaton való részvételnek.

Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 75 milliárd forint keretösszegű program eddig lezárt szakaszaiban eddig közel 300 cégnek ítéltek meg közel 12 milliárd forintnyi támogatást - jegyezték meg.

Az NIÜ korábbi közlése szerint a program harmadik szakaszára szeptember 23-áig pályázhatnak a cégek. A vissza nem térítendő támogatásra 3-49 közötti dolgozói létszámmal működő kkv-k jelentkezhetnek minimum 20, maximum 50 millió forint értékben - ismertették.

 

MTI

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek