Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában dolgozik.

A Telex számolt be róla, hogy tíz év alatt nagyjából 250 nőt mérgezhetett meg a francia kulturális minisztérium volt HR-igazgatója, Christian Nègre. A férfi a beosztottjait és az állásinterjúra érkező pályázókat mérgezte meg. Itallal kínálta őket, az áldozatokra pedig rövid időn belül rátört a kínzó vizelési inger. Többen a férfi szeme láttára, nyilvános helyen voltak kénytelenek könnyíteni magukon. A lap szerint hat éve robbant ki a botrány, és az igazgatót a mai napig nem vonták felelősségre.  Több száz áldozat számolt be ugyanazokról a tünetekről és módszerekről.

Az eset most került ismét előtérbe, miután a napokban többen is nyilatkoztak róla a sajtónak, mi történt velük. Mint kiderült, a férfi vízhajtót tett az áldozatok italába. Miután a beosztottak vagy állásinterjúra jelentkezők elfogyasztották az italt, a férfi felajánlotta nekik, hogy körbevezeti őket a környéken. Direkt távoli, félreeső helyszíneket választott a meetinghez. Voltak olyan séták, amik 3 órán át tartottak. Minden áldozat arról számolt be, hogy a férfi nézte őket pisilés közben, és direkt nem elfordulva takarta el őket.

Az áldozatokat testileg és mentálisan is megviselte az eset. Volt olyan nő, aki kórházba került húgyúti fertőzés és kezdődő hashártyagyulladás miatt. Másnak hat évig kellett járnia terápiára, mielőtt el tudta volna mesélni a történetet bárkinek. A legtöbben biztosak voltak benne, hogy ők a hibásak, amíg a rendőrség meg nem kereste őket.

Christian Nègre többször is lebukott, hogy titokban nők lábát fotózza a munkahelyén, ezért „fotós” néven is emlegették.

De hát, kihez fordulhattunk volna, ha ő volt a HR-vezető?!” – tette fel a kérdést az egyik áldozat.

Volt olyan áldozat, aki szólt az üzemorvosnak, aki végül nem foglalkozott a panasszal.

A férfi ellen 2018-ban indult eljárás, miután egy tárgyaláson az asztal alatt fotózta a kolléganője lábát. Felfüggesztették és belső vizsgálat indult ellene. Ekkor találtak nála egy pendrive-ot, amin találtak egy táblázatot, amiben a férfi részletesen feljegyezte, kit mérgezett meg, mennyi idő alatt kezdett el hatni az anyag és hol tört rá a vizelési inger az áldozatokra. A táblázatban 2009 és 2015 közti esetek szerepeltek, ez alatt 179 nőt mérgezett meg a dokumentáció szerint, ám ez a szám azóta 242-re bővült.

Szerettem volna, ha már korábban elkapnak. Kényszeres volt, de nem akartam megmérgezni ezeket a nőket. Nem gondoltam, hogy a vízhajtó egészségi problémákat is okozhat” – idézi a portál a férfi nyilatkozatát.

Nègre-et eltávolították pozíciójából a vizsgálat után, 2019-ben vádat is emeltek ellene többek között káros anyagok beadása, magánélet sérelmére elkövetett bűncselekmény, pszichotrop anyagok megszerzése és birtoklása, nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt.

A férfi ugyanakkor azóta is HR-esként dolgozik, csak már nem a minisztériumban. A bizonyítékok ellenére az ügy az elmúlt hat évben nem haladt előre, miután sem a nyomozás, sem az igazságügyi vizsgálat nem zárult le.  Az ügyet vezető bírók reménykednek benne, hogy jövőre sikerül lezárni az ügyet.  Attól függően, hogy mely vádpontokban találják bűnösnek az elkövetőt, Christian Nègre legalább öt év börtönbüntetésre és 75 ezer eurós (kb. 28,6 millió forint) pénzbírságra számíthat.

 

Telex

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók

Nem aprózta el a karácsonyi meglepetést a Magyar Államkincstár: több ezer dolgozó kapott közel 52 ezer forint értékű ajándékcsomagot, tele... Teljes cikk

Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért

Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk

Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás?

A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk