kapubanner for mobile

Több mint 260 ezren végezték el az ingyenes digitális készségfejlesztő tanfolyamokat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A tanfolyamokon résztvevők közül 123 ezren alacsony iskolai végzettségűek voltak.

Több mint 260 ezren vettek részt azokon az ingyenes digitális készségfejlesztő tanfolyamokon, amelyek a Széchenyi 2020 programból, teljes egészében uniós támogatással 22,9 milliárd forintból valósultak meg - közölte a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) hétfőn az MTI-vel. A 2015-ben indult projekt elsődleges célja a digitális megosztottság csökkentése volt a konvergencia régiókban (Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli) élő hátrányos helyzetű, digitális készségekkel nem rendelkező, elsősorban alacsony iskolai végzettséggel rendelkező lakosság körében. A személyenként igénybe vehető maximum 70 ezer forintos képzési támogatás kettő, egyenként 35 órás képzés elvégzését tette lehetővé - közölték. A résztvevők a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által kidolgozott képzési anyagból tanulhattak. A gyakorlatorientált, könnyen elsajátítható képzési programokat az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők is könnyen elsajátították, a képzés biztos felhasználói alapokat adott az infokommunikációs eszközök (tabletek, okostelefonok, laptopok) használatához - írták.

A projektben mintegy 30 ezer képzésen több mint 260 ezren vettek részt, közülük mintegy 123 ezren alacsony iskolai végzettségűek voltak. A konzorcium harmadik tagja, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. kidolgozta a hazai állampolgári digitális kompetenciafejlesztés referenciakeretét, és kísérleti, pilot projektet valósított meg a Digitális kompetencia értelmezésének és fejlesztésének európai keretrendszere (DigComp 2.1) szakképzésben történő alkalmazására, a szakképzésben dolgozó oktatók digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében. Ebben a 2250 szakképzésben dolgozó oktató szerzett tanúsítványt és a további sikeres munkához a projekt tabletet is biztosított. A projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) az NSZFH, a KIFÜ, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), majd a jogutód Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) konzorciumi partnerségben valósította meg - írták a honlapjukon.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek