Több, mint félmillióan keresnek állást
Éves bázison csökkent, szezonálisan kiigazítva nőtt az álláskeresők száma júniusban - tájékoztat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ).
A júniusi zárónapon 546 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, több mint 10 ezerrel kevesebbet, mint májusban Az álláskeresők száma az előző év azonos hónapjához képest 0,6 százalékkal csökkent - Közép-Magyarország kivételével - júniusban minden régióban kevesebb lett a nyilvántartott álláskereső az előző év azonos időszakához képest.
Ugyanakkor az ÁFSZ szezonálisan kiigazított adataiból az is kiolvasható, hogy 573 ezren kerestek állást, ez pedig 6200 fős emelkedést jelent májushoz képest. 1,3 százalékkal nőtt az év hatodik hónapjában a pályakezdő álláskeresők száma is az előző hónaphoz képest. Arányuk az összes nyilvántartott álláskereső között 8,5 százalék, míg tavaly ilyenkor valamivel alacsonyabb, 7,9 százalék volt.
Az ÁFSZ adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya júniusban 12,5 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,1 százalék volt. Az előző hónaphoz képest mindkét mutató értéke 0,2 százalékponttal csökkent.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 11,4 százalék, amely a munkaerő-felmérésből 2010. március-májusra a 15-74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest 0,4 százalékpontos csökkenést mutat és 1,6 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.
Júniusban összesen 25 cég 537 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal csökkent a bejelentett elbocsátandó létszám.
MTI/Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?