kapubanner for mobile

Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktumot

Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló, augusztus elsején érvénybe lépett uniós paktum vállalásait a megbízható és biztonságos mesterséges intelligencia-fejlesztés előmozdítása érdekében.

A brüsszeli közlemény szerint az aláírók közé multinacionális vállalatok és az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) is tartoznak a legkülönböző ágazatokban, többek között az informatika, a távközlés, az egészségügy, a banki szolgáltatások, a gépjárműipar és a repüléstechnika területén.

A paktum támogatja az ipari szerepelők arra vonatkozó önkéntes kötelezettségvállalását, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt megkezdik a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály elveinek alkalmazását, és fokozzák a mesterséges intelligenciával foglalkozó uniós hivatal és valamennyi érdekelt fél, köztük az ipar, a civil társadalom és a tudományos élet közötti együttműködést - emlékeztettek.

A mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktum önkéntes vállalásai arra szólítják fel a részt vevő vállalatokat, hogy kötelezzék el magukat legalább három alapvető intézkedés mellett. Ezek között szerepel a mesterséges intelligencia szervezeten belüli elterjedésének előmozdítása és a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálynak való jövőbeni megfelelés.

A nagy kockázatú mesterséges intelligencia-rendszerek feltérképezése, valamint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jártasság és tudatosság előmozdítása a személyzet körében, illetve az etikus és felelős fejlesztés biztosítása. A tájékoztatás szerint ezen kötelezettségvállalások mellett az aláírók több mint fele vállalta, hogy további vállalásokat tesz: többek között biztosítja az emberi felügyeletet, csökkenti a kockázatokat, és átlátható módon címkézi a mesterséges intelligencián alapuló tartalmak bizonyos típusait.

A vállalatok bármikor csatlakozhatnak a mesterséges intelligenciáról szóló paktumhoz, és kötelezettséget vállalhatnak az alapvető és a további vállalásokra mindaddig, amíg a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály teljes mértékben alkalmazandóvá nem válik - tették hozzá.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek