kapubanner for mobile

Több munkahelyet jelenthet az MVM erőteljesebb jelenléte a Mátrai Erőműben

Növelheti tulajdonrészét a Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőműben. Németh Lászlóné, fejlesztési miniszter kiemelte, hogy a 2011-es energiastratégia számol a szén- és megújuló energiával is. A környéken pedig a foglalkoztatás bővülését is hozhatja a szorosabb együttműködés.

images

„A Mátrai Erőmű a szén- és megújuló energia-termelés tekintetében a magyarországi energiaellátás egyik legnagyobb, legfontosabb szereplője” – hangsúlyozta a fejlesztési miniszter.

Fontos szerepet játszik az erőmű a foglalkoztatásban is: közvetlenül és közvetve több ezer ember megélhetést biztosítja, a foglalkoztatottak száma tovább nőhet az együttműködéssel. Az itt élő bányászok munkalehetőségének biztosításával lehetségessé válik a térségben meglévő, 2060-ig elegendő lignitkészletek kibányászása - tette hozzá.

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta tavaly év végére az ország energiaellátásának húsz százalékát a Mátrai Erőmű biztosította. Közlése szerint az erőmű közvetlenül és közvetve 9400 embert foglalkoztat.

Horváth László Heves megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy az itt élők számára az élet elképzelhetetlen az erőmű léte és fejlődése nélkül. Elmondta, az erőmű által biztosított feltételek mentén működő ipari park dinamikusan fejlődik, 23 cég van itt. Új befektetőkre is számítanak, március második felében kezdődik egy búzafeldolgozó üzem létesítése az ipari parkban, amely közel 200 embernek ad majd munkát, és mintegy 4000 gazdálkodónak biztosít biztos megélhetést - közölte.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek