Több tízezer rendőr tüntetett Rómában
Közel 30 ezer rendőr tüntetett szerdán Róma központjában Silvio Berlusconi jobboldali kormánya ellen, az egymilliárd eurós költségvetési megszorításokat, az elavult felszerelést és a létszámstopot bírálva.
"Ez a kormány nagyobb biztonságot ígért az állampolgároknak. És mit tett? Egymilliárd euróval csökkentette csak a rendőrség 2009 és 2011 közötti költségvetését" - mondta Filippo Girella, a jobboldalhoz közel álló ULG szakszervezet rendőrségi szóvivője.
A szervezők szerint a rendőrök 90 százalékát képviselő hat szakszervezet megmozdulásán közel 30 ezren vettek részt.
"Olyan járműveink vannak, amelyek 200 ezer kilométernél többet futottak. 2009 eleje óta 6000-7000-rel kevesebb a rendőr a szervezeti felépítésben szereplőnél. Idén 4000 nyugdíjba vonuló rendőr helyett csak ezret vettünk fel, és az év végére 10 ezer fős létszámhiányunk lesz - tette hozzá Girella.
''Én erre a kormányra szavaztam, de a benyomásom, hogy becsaptak bennünket, egyetlen ígéretüket sem tartották be" - szögezte le a szakszervezeti vezető.
A rendőrök a kollektív szerződés feltételeinek módosítása ellen is tiltakoztak, miután megalázónak találják a kormány javaslatát. A tüntetésen a rendőrség valamennyi testülete képviseltette magát országos szinten.
A rendvédelmi erőket - rendőrséget, csendőrséget, erdőőröket és a pénzügyőrséget - érintő költségvetési megszorítások összege három év alatt 3 milliárd eurót tesz ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?