Toleráns munkahelyre lenne igény
A diákok 83 százaléka a jövőben olyan helyen szeretne dolgozni, ahol nincs hátrányos megkülönböztetés a munkahelyeken. A Gemius felmérése szerint azonban a melegeknél csak a romákat utasítják el jobban a munkatársak, írja a vg.hu.
A munkavállalók több mint kétharmada nem fogadna el LMBTQ embert felettesnek (69 százalék), romát pedig mindössze a munkavállalók negyede fogadna el. De több mint a felük a főnöke sem akarna lenni.
Ugyanakkor a kutatásból az is kiderül, hogy megérné a munkahelyeknek nyitottabbaknak lenni, ugyanis boldogabbak, elégedettebbek a dolgozók egy elfogadóbb környezetben.
A 15 éven felüli magyarországi internetező közönségre reprezentatív kutatás szerint a munkavállalók 52 százaléka már szembesült valamilyen hátrányos megkülönböztetéssel a munkahelyén.
vg.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek