kapubanner for mobile

Törvényjavaslat a "feudális jellegű" foglalkoztatás ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Törvényjavaslatban kezdeményezi az LMP-s Schiffer András és Szél Bernadett annak rögzítését, hogy közmunkások és rabok ne dolgozhassanak állami és önkormányzati vezetők, képviselők földjein vagy üzemeiben.

images

Schiffer András a "feudális jellegű jogviszonyok megszüntetéséről" szóló előterjesztés benyújtását azzal indokolta, hogy az utóbbi hónapokban szerinte elharapóztak azok a "visszaélésszerű foglalkoztatások", amelyek során közfoglalkoztatottakat vagy fogvatartottakat állami, önkormányzati vezetők, illetve az ő érdekeltségeikbe tartozó cégek magánbirtokain vagy magánüzemeiben dolgoztatnak.

A javaslatot azért terjesztették be, "hogy ne legyen arra példa Magyarországon és még szóbeszéd se legyen arról, hogy egy képviselőnek, polgármesternek, egy államtitkárnak a magánbirtokán rabokat, illetve közmunkásokat foglalkoztatnak éhbérért" - közölte.

Szél Bernadett azt mondta, hogy az ország minden területéről folyamatosan kapnak megkereséseket a közmunkásokat érintő visszaélésekről, amiket nehéz bizonyítani, de nagyrészük arról szól, hogy a közmunkások magánbirtokon dolgoznak közpénzből. A legmarkánsabb példának a pusztaottlakai esetet nevezte, ahol - mondta - közmunkások azzal vádolták a helyi polgármestert, Simonka Györgyöt, hogy az saját földjén dolgoztatja őket.

Emlékeztetett arra, hogy képviselőként próbált közérdekű információkat szerezni az ügyben az önkormányzattól, de nem kapott olyan választ, amely ezeket az állításokat kizárta volna, ezért bírósághoz fordult.

Simonka György korábban úgy nyilatkozott, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó
földeken dolgoznak.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek