Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 5 éve

Tóth Adrienn, a Sonrisa Informatikai Kft. HR vezetője, a Magyar Távmunka Szövetség elnökségi tagja

images

Tóth Adrienn 1983-ban született Szegeden. A Szegedi Tudományegyetem Állam -és Jogtudományi Kar Munkaügyi Kapcsolatok szakán végzett munkaügyi szervezőként 2005-ben. 2008-ban mediátori végzettséget szerzett. Jelenleg is folytat tanulmányokat: szakgrafológusnak tanul, idén ősszel fog államvizsgázni.

Adrienn pályakezdőként munkaerő-közvetítéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott a Trenkwalder Kft. szegedi kirendeltségén. 2006-ban döntött úgy, hogy vállalati HR-területre vált. Vállalati humán erőforrás menedzsmenttel, szervezetfejlesztéssel kezdett el foglalkozni. Először a kecskeméti EuroSys Telecom távközlési tanácsadó cég HR-vezetője, majd 2007-től a budapesti Trendex cégcsoport ICT Systems informatikai szolgáltató tagvállalatának HR-vezetője lett. Munkája során egész szervezetet érintő projekteket valósított meg: üzleti stratégiát támogató HRM kiépítése, teljesítményértékelés, szervezeti kultúrafejlesztés. "Fő feladatom a szervezetfejlesztésre irányult, a cég üzleti stratégiáját támogató rövid-, közép és hosszú távú humán erőforrás stratégia kialakítása és működtetése." Kiemelt projektjei közé tartozott a cég béren kívüli juttatási rendszerének kialakítása. Emellett kompetencia-alapú teljesítményértékelési rendszert dolgozott ki, ehhez kompetencia-térképet alkotott, 360 fokos értékelést vezetett be és TÉR tréningeket tartott.

2011-ben született meg Adrienn kislánya. 2013-ban immár kisgyerekes anyukaként tért vissza a munkaerőpiacra a Sonrisa Informatikai Kft. HR-vezetőjeként. 2,5 éves kislánya mellett részmunkaidőben, részben távmunkában dolgozik. A szoftverfejlesztési projektszervezetben - a fiatal és egyébként férfi uralta, apukás társaságban - az egyetlen kisgyermekes anyuka, aki szívügyének tartja, hogy a közösség jól érezze magát munka közben, ehhez pedig a gondoskodó, támogató, belső tanácsadói működését kulcsfontosságúnak tartja.

"A csapat egy igazi szakmai közösségi műhely, ahol fejlesztőink többek között enterprise és high-scale rendszerek tervezésével és fejlesztésével, domain specifikus nyelvek tervezésével és implementálásával, tranzakció processzáló és adatelérő réteg fejlesztésével, kontroller réteg és REST web service-ek implementálásával foglalkoznak JAVA, .Net, webes és mobil technológiákon keresztül." - mondja Adrienn. A s :) n r i s a egy olyan szoftverfejlesztői műhely, ahol számára HR-vezetőnek lenni nemcsak operatív funkció betöltését jelenti: ez sokkal inkább a tehetség- és tudásmenedzsmentről, a dolgozói elégedettség és elkötelezettség növeléséről szól. Adrienn szerint jó munkát jó hangulatban lehet végezni, ami a munka hatékonyságát is növeli. "A különleges közösségi élmények megvalósítása, az egyedi juttatások kidolgozása, a munkavégzéshez kapcsolódó egyedi igények kialakítása, így a távoli munkavégzés, rugalmas munkaidő feltételeinek megteremtése is feladataim közé tartozik. A Magyar Távmunka Szövetségben végzett társadalmi munkám és vállalati HR-munkám gyakorlatilag ezen a ponton összekapcsolódik. A távmunkának nemcsak kommunikációs szóvivője vagyok, hanem gyakorlója is. A munkavégzés során térben és időben nyújtott flexibilitás, amit biztosítani tudunk a csapatnak, az mind hozzáadott értéket teremt a dolgozói elégedettségben is." - mondja a szakember.

Adrienn ugyanis 10 éve önkéntes társadalmi munkát végez a Magyar Távmunka Szövetségnél. 2007-től elnökségi tagként, 2009-től a Szövetség felügyelő és ellenőrző bizottság tagjaként vállalt önkéntes tisztséget. Fő küldetése a rugalmas munkaszervezési formák, a távmunka elterjesztése, népszerűsítése, valamint egy tudásbázis megalkotása a munkáltatók és munkavállalók részére. Fontos feladatának tekinti a távmunka HR-területének képviseletét, valamint ehhez kapcsolódó tanácsadói tevékenységét. 2011-ben várandósan ismét elnökségi tagnak választották. Azóta is aktív szerepet vállal a szövetség munkájában, a távmunka elterjesztésében, népszerűsítésében. Kislánya születését követően három másik elhivatott anyukával együtt vágott bele egy nemes és szép ügybe: céljuk az volt, hogy az Alapvető Jogok Biztosának 2012-es munkáját támogassák a nők, kisgyermekesek rugalmas foglalkoztatására vonatkozó adatokkal a Munka Méltósága projektben. Így alkotta meg a Magyar Távmunka Szövetség Kisgyermekes Munkacsoportot Repka Ágnessel, munkajogi szakokleveles tanácsadóval, a dolgozomami.hu tulajdonosával, Orosz Viktóriával, pr és kommunikációs szakértővel és Somlóvári Csillával, vezető kiválasztási specialistával, a resztavmunka.hu tulajdonosával.

Szabadidejében családjával járja a természetet, világot járnak, életre szóló élményeket gyűjtenek. Férjével motoros túrákon vesz részt. A kiegyensúlyozottságához hozzátartozik, hogy szellemi alkotás mellett a kézi alkotás is szerepet kapjon mindennapjaiban. Lakásdekoráció, szabás-varrás, patchwork, amiben kreativitást még kiéli; most éppen kislánya kedvenc figuráit - Alfonz a tücsök, és Vendel, a szarvasbogár - szabja-varrja Bartos Erika meséi alapján. Sportban az állandó mozgást szereti, zenthaigeri állóképességet és kitartást fokozó mozgásformát űzi, idő szűkében pedig újabban az amplifitness megszállottja is lett.

"Vezetői hitvallásom alapkövei a transzparenciában, a hitelességben, és a szakma szeretetében rejlik. A HR-szakma számomra egy alkotó szakma. Egy szervezet számára hasznos és maradandó értéket tudok nyújtani, akkor érzem értékesnek magam a szervezetben. A különböző HR-mutatók - úgymint lojalitás, dolgozói elégedettség, elkötelezettség, akciótervek, kultúradiagnózis - a HR-vezető kommunikációját, kreatív és innovatív munkáját is jól tükrözik. Én ebben hiszek." - mondja Tóth Adrienn. Két kedvenc inspiráló mottója, két zseniálisan nagyszerű embertől: "Csak akkor tudod a maximumot nyújtani, ha szereted, amit csinálsz!" (Steve Jobs). "Ha meg tudod álmodni, meg is tudod csinálni." (Walt Disney)"
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Szijjné Kállai Ildikó, a SPAR Magyarország HR vezetője

Szijjné Kállai Ildikó a megfelelő motivációban és kölcsönös bizalmi kapcsolatban hisz vezető és munkavállaló kapcsolatában. A SPAR új HR... Teljes cikk

Márton Katalin, a Praktiker HR igazgatója

Márton Katalin idén év elején lett a Praktiker HR vezetője, aki vallja, hogy dolgozni élmény. Hisz a szívvel-lélekkel-hittel végzett munkában és a... Teljes cikk

Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár