kapubanner for mobile

Tovább erősít stratégiai vonalon az Invitel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Május elsejétől Javorniczky Áron tölti be az Invitel újonnan létrehozott, stratégiai és kiemelt projektek vezérigazgató-helyettesi pozícióját - áll a lapunknak eljuttatott anyagban.

A közgazdász végzettségű szakember, részben további feladatkörét folytatva az általános stratégiai feladatokon túl, az M&A és a kiemelt projektek vezetéséért felel a jövőben.

Javorniczky Áron a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerzett közgazdász diplomát, továbbá az Egyesült Államokban (University of Tampa) folytatott tanulmányokat, legutóbb pedig a Central European University Executive MBA képzését végezte el. 2004-től az Invitel szabályozási elemzője volt, majd 2005-ben stratégiai tanácsadóként folytatta szakmai pályafutását. 2006-tól üzletfejlesztési vezetőként felelős volt többek között az Invitel televízió szolgáltatásának fejlesztéséért, továbbá részt vett az IP hang szolgáltatások kidolgozásában, különböző vállalati felvásárlások, összeolvadási folyamatok menedzselésében. Ezt követően 2008-tól az Invitel televíziós szolgáltatásaihoz kapcsolódó műszaki, marketing és tartalomfejlesztési területek irányítása tartozott feladatkörébe. Többek között a teljes üzletági sales- és marketing stratégia kidolgozását és operatív megvalósítását irányította, illetve a technológiai és kapcsolódó szolgáltatási, valamint tartalomfejlesztési feladatokért felelt. Mostani kinevezése előtt 2010-től üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott - olvasható a cég sajtóközleményében.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek