kapubanner for mobile

Tovább sztrájkolnak a bolgár tanárok

Csütörtökön ismét több tízezer tanár tüntetett Szófia belvárosában - a héten már a második alkalommal -, magasabb béreket és az oktatás nagyobb állami támogatását követelve. A sztrájkbizottság szerint szerte az országból mintegy 75 ezer tanár vonult a parlament épülete elé.

Szerdán a kormány a bérek 650 levára való emelését ajánlotta fel az iskolaév végéig, de ezt a tanárok szakszervezete nem tartotta elegendőnek és elutasította. A tanárok 100 százalékos béremelést akarnak kiharcolni, és azt is, hogy az állam a GDP 5 százalékát költse az oktatásra.

Múlt csütörtökön is több mint 15 ezer - más források szerint 50 ezer - bolgár pedagógus vonult Szófiában a törvényhozás épülete elé, kétszeres fizetést követelve "megalázóan" alacsony javadalmazásuk helyett. Tiltakozásuk béremelési igényükkel már a tanév nyitányán, a múlt hónap közepén kezdődött, de a kormányzat elutasította őket, mondván: emiatt hiperinfláció alakulhat ki az országban, kiváltképp ha mások is csatlakoznak majd bérkövetelésükkel.

A tanárok átlagbére jelenleg 440 leva (225 euró) Bulgáriában.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek